Ráadásul a darab végéig maga a néző sem tudja, hogy kinek adjon igazat, olyan kérdésekben, amelyek mindenkit érintenek.

„Az előadás számos kérdést felvet. Az biztos, hogy a világ változik. De jófelé? Tetszenek azok a folyamatok, amiket látsz? Vagy fáj, hogy elvesznek azok az értékek, amelyekben hittél? És mit teszel te, éppen te, hogy megvédd mindazt, amit egykor fontosnak tartottál? Meddig vagy hajlandó elmenni az érdekükben? Szembeszállnál értük másokkal? Vagy már kellően kiégett és cinikus vagy, hogy csak puffogj inkább, de ne cselekedj? És lehet-e tenni (még) valamit egyáltalán és ha igen, mit? És mi van, ha cselekszel, de nem a te nézőpontod a helyes? Ha csak rá akarsz erőszakolni valamit a világra, ami már nem is létezik? Vagy mi van, ha nem is csak a nemes cél vezet? Ha csak bizonyítani akarsz másoknak, vagy épp csak hatalmat akarsz? És amúgy, ha szent a cél, tényleg minden eszköz megengedett?" – sorolja a rendező a kérdéseket, amelyek nemcsak a darab szerzőjét foglalkoztatták, hanem a nézőt is elgondolkodtatják az előadást látva.

„Mi történik akkor, ha öt tanár beszédbe elegyedik egymással? Törvényszerűen a gyerekekről, a tanári létről, a tanításról beszélgetnek, mintha soha nem lett volna más téma a világegyetemben. Nincs ez másképpen azzal az öt tanárral sem, akik egy külföldi útra kísérik el az iskola kórusát. A gyerekek már a szobáikban, a tanárok összegyűlnek egy kis baráti csevegésre – csak semmi formalitás, mi, felnőttek barátok között vagyunk.

De mi történik akkor, ha az egyik tanárnak konkrét terve van ezzel az estével? Eléri-e a célját, és ha eléri, akkor annak mindenki örülni fog?

És persze, hogy hol van az a vonal, amit meg kell húzni, ami mögé már nem szabad belépni?

Az idő telik, a vélemények, szenvedélyek egyre nyíltabbak lesznek, és a téma már nem egy általános iskolát érint, hanem egy sokkal nagyobb léptékű intézmény irányításának kérdését feszegeti, mely kérdésben végsősoron mindenkinek döntenie kell, a tanároknak, de a nézőknek is egyaránt” – olvasható az előadás szinopszisában.