2009. május 07., 10:162009. május 07., 10:16
Mint ismeretes, a színház magyar társulatának tagjai márciusban 27 aláírással ellátott beadványban kérték a főigazgatót, függessze fel tisztségéből Meleg Vilmost, aki 2001 óta töltötte be a társulat művészeti igazgatói tisztjét. Silaghi kezdetben ellenállt a nyomásnak, később viszont eleget tett a társulat követelésének. A társulat tagjai egyébként már akkor is Dimény Leventét szerették volna a művészeti igazgatói székben látni.
„A vizsga írásbeli részén főleg a kultúrával kapcsolatos jogi és adminisztratív ismereteket mérik majd fel” – mondta a Krónika kérdésére az igazgató. Ezt egy interjú követi, amelyen a vizsgabizottság tagjai arról kérdezik majd a jelöltet, hogyan látja a következő évadot, évadokat, milyen elképzelései vannak a repertoárról, illetve hogyan képzeli el a színház jövőbeni marketingjét. „Egy művészeti igazgatónak menedzseri képességekkel kell rendelkeznie” – mondta Silaghi.
Ő egyébként főként azt várja el Meleg utódjától, hogy segítsen a társulatnak könnyedén és konfliktusok nélkül átvészelni a váltást. „Vegye át Meleg Vilmostól a jó dolgokat, a nem jók helyébe pedig álljon elő új ötletekkel” – fogalmazott.
A vizsgabizottságban Szilágyi Aladár váradi közíró, publicista is részt vesz, akit a főigazgató „külső szemlélőként, kultúremberként” hívott meg, s aki régóta foglalkozik újságíróként, kritikusként is a váradi színházzal. Szilágyi Aladár megkeresésünkre elmondta, szeretné, ha a magyar trupp felfrissülne, megújulna, de egyben a hagyományokat is megőrizné.
„A görög klasszikustól a modernig mindent játsszon ez a társulat, a tradicionálistól akár a mozgásszínház felé is orientálódhat” – véli. Mint mondta, a jelenlegi korlátozott körülmények között, amikor a színház épületét az elhúzódó felújítás miatt nem használhatja egyik társulat sem, még mindig lehet újat nyújtani.
„A három generáció, amely itt képviselteti magát, együtt csodákra képes” – fogalmazott Szilágyi Aladár. Szerinte az új művészeti igazgatónak az lesz a dolga, hogy lecsillapítsa a kedélyeket, hogy a művészek egymással és a műszaki személyzettel is békében dolgozhassanak együtt.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.