Március 10. és 23. között a már szokásos tavaszi turnéra indul a Maros Művészegyüttes, amely a tizenkét nap alatt tizenkétszer lép színpadra.
2016. március 09., 19:462016. március 09., 19:46
Hat alkalommal a János vitéz című mesejátékot, hat alkalommal a Szép piros hajnalban című folklórműsort adja elő a marosvásárhelyi csapat. A Novák Ferenc Tata által színpadra vitt és nemrég felújított János vitéz iránt igen nagy az érdeklődés, ezért is tartották fontosnak újból műsorra tűzni – mondta Barabási Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója.
A felújított zenés-táncos meseelőadást magyarországi településeken készülnek bemutatni: pénteken Gyálon játsszák, majd Zalaegerszegen, Szentgotthárdon, Vasváron és Zalalövőn. A felnőtteknek szánt, az első világháború áldozatainak, túlélőinek emléket állító Szép piros hajnalban című előadást is hat alkalommal mutatja be az együttes magyarországi színpadokon: Gyálon, Zalaegerszegen, Szentgotthárdon, Vasváron, Zalalövőn és Celldömölkön.
Marosvásárhelyen március 8-án, a nőnap alkalmából a Neked, csak neked című rendkívüli ünnepi előadásával lépett színpadra a Maros Művészegyüttes. A produkcióban közreműködött Kozsik József színművész, Kásler Magda és az Öves zenekar, Szöllősi Kata és a Napsugár Néptáncegyüttes, a Maros Művészegyüttes tánckara és zenekara. A bemutatót megelőzte a nőnapi fotókiállítás megnyitója az együttes székházának előcsarnokában. A marosvásárhelyi Marx József Fotóklub az Aphrodité és társai című fotótárlattal köszöntötte a hölgyeket.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
szóljon hozzá!