Transformers 3: aki legyőzte Optimusz fővezért

Népszerű képregény plusz sikeres moziadaptáció egyenlő még néhány folytatással – a recept most már szinte minden ilyen jellegű történet esetében ugyanaz, ezért aztán nem is volt érdemes arra fogadásokat kötni, hogy a Transformers más sorsra jut. – FILMKRITIKA

Balogh Levente

2011. július 13., 07:572011. július 13., 07:57

 Az űrből érkezett alakváltó óriásrobotok 2007-es kasszasikere két év múlva a második, újabb két év múlva pedig immár a harmadik epizódot is elhozta – a közönség pedig a 2009-es, valamint a mostani epizódot is imádja, pedig őszintén szólva e sorok szerzője úgy véli, hogy a Transformers 3-at tulajdonképpen semmi sem predestinálja arra, hogy még a premier utáni második héten is toronymagasan vezesse a mozijegybevételeket számon tartó listákat.
A film ugyanis az erős kezdés után meglehetősen gyorsan érdektelenné válik, a történet a lehető legkiszámíthatóbb – ezt pedig a nagyipari menynyiségben adagolt számítógépes animáció sem képes kompenzálni.

Maga az alapötlet egyébként zseniális – persze ez nem a film alkotóira vonatkozik, hanem a játék és a képregény kiötlőire. Az ember könnyen maga elé képzeli a 80-as évek sci-fi-őrületében új ötleteket kereső játékgyári kreatívokat, akik szeretnének rátromfolni a vetélytárs egyre többet tudó robotjaira. Aztán elkezdenek agyalni, hogy mik azok a dolgok, amiket a srácok mindennél jobban kedvelnek. Hát persze: a robotok és az örök favorit: az autók. Márpedig mi lehet menőbb az autónál meg a robotnál? Ha a kettő egy játékban egyesül. Az amerikai Hasbro és a japán Takara játékgyártó cégek együttműködése nyomán így jelentek meg a piacon 1984-ben a Transzformerek, akik egyrészt földön kívüli, az emberek megsegítésére fölesküdött robotok, másrészt viszont különféle autó- és repülőcsodákká képesek alakulni. A franchise körül hamarosan megjelentek a szatelitintézmények: a képregény, a rajzfilm, majd 2007-ben Michael Bay rendezésében a film is.

A nagyszabású, lélegzetelállító látványtrükkök százaitól hemzsegő, nagy ívű romantikus történeteket vászonra álmodó direktornál nem is tűnhetett senki alkalmasabbnak a sztori megfilmesítésére, és az ötlet ekkor még bejött. Bár tudtuk, hogy a végén úgyis a jó győz, kellemes kikapcsolódásként nyugodt szívvel be lehetett ülni a filmre, mivel akkor még sikerült egy viszonylag érdekes sztorit összehozni, amelyben helyenként élvezhető humormorzsák is helyet kaptak, az átalakuló robotok látványa pedig minden pénzt megért – bár természetesen a nagy klasszikus, a Terminátor 2. T 1000-es modelljének impaktfaktorát már nem tudta elérni. Mindemellett végig lehetett szurkolni, hogy a Shia LaBeouf játszotta béna főhős a végére összejöjjön a Megan Fox alakította ügyeletes jó nővel, és az Autobotok és az Álcák közötti csata is látványosra sikeredett.

Ez azonban csupán egyszeri sikerhez volt elég – a második rész már a nyomába sem ért az elsőnek, és ugyanez mondható el a harmadikról is. Bár az elején érdekes a történelmi nyitány – az 1969-es holdra szállást az indokolta, hogy egy idegen űrhajó csapódott be égi kísérőnk sötét oldalán – a sztorit nem tudták kibontani. Hiába tűnik fel a filmben John Malkovich és a holdra szállás egyik hőse, Edwin Aldrin, mindez nem kompenzálja az értékelhető történet szinte teljes hiányát. Az alkotók a sztorit azzal szerették volna megmenteni, hogy maratoni hosszúságú, fél Chicago porig rombolásával járó számítógép-animált háborús jelenetet kreáltak, de ettől függetlenül a film képileg sem képes újat mondani, csupán lelkesen megismétli a korábbi részekben már felmondott leckét. Megan Fox lecserélése sem volt nyerő húzás – a furcsa szájberendezésű Rosie Huntington-Whitley-t lélegzetelállítóan hosszú lábai és brit akcentusa ellenére sem igazán lehet megkedvelni. Persze ha ez lenne a film egyetlen hibája, könnyű szívvel átsiklanánk fölötte. A Transformers 3 azonban nemcsak emiatt kiábrándító: vontatott történetével, elcsépelt sablonmegoldásaival többet árt Optimusz fővezér és a Transformer-univerzum nimbuszának, mint egy egész bolygónyi elvetemült Álca.

Transformers 3 (Transformers: Dark of the Moon. Amerikai akciófilm, 154 perc, 2011). Rendezte: Michael Bay. Producer: Lorenzo di Bonaventura, Don Murphy. Szereplők: Shia LaBoeuf, Rosie Huntington-Whitley, Peter Cullen, John Malkovich, Leonard Nimoy, Patrick Dempsey. Írta: Ehren Kruger. Kép: Amir M. Mokri. Zene: Steve Jablonsky. Értékelés az 1–10-es skálán: 6.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat