Fotó: Aradi Kamaraszínház
A tatabányai Jászai Mari Színház - Népház előadásában a Francia rúdugrás című komédiát, azaz „szextettet” láthatják az aradi nézők – közölte az Aradi Kamaraszínház.
2024. június 03., 17:222024. június 03., 17:22
A vígjátékot június 5-én, szerdán 19 órától tekintheti meg a közönség. „A Francia rúdugrásban három nő és három férfi van egymás mellett, alatt, felett, előtt, mögött, minden elképzelhető formációban. Összegabalyodva egymással, magukat és a boldogságot keresve.
És még az is kiderül, hogy mi is az a francia rúdugrás” – olvasható a közleményben. Mohácsi István darabja hat emberről szól – férjekről és feleségekről, akik különböző nehézségek és félreértések árán lesznek egymáséi. Emellett a nézők betekintenek házasságok bugyraiba, rácsodálkozhatnak a pszichológia mindenhatóságára, és még azt is megtudhatják, hogy milyen sport is a francia rúdugrás.
Fotó: Aradi Kamaraszínház
Az előadást 16 éven felülieknek ajánlják. Az előadásra érvényesek a nagyszínházi bérletek, korlátozott számban jegyek kaphatók online a www.eventim.ro honlapon, valamint a nagyszínház pénztárában. A jegyiroda nyitvatartása: kedden, szerdán és pénteken 10-16 óra között, csütörtökön 10-14 és 17-19 óra között, szombaton és vasárnap 10-12 és 17-19 óra között, hétfőn zárva. Foglalás, információ a 0744-475147-es telefonszámon lehetséges.
Az előadás hossza: 150 perc, egy szünettel. Szereplők: Bakonyi Csilla, Lapis Erika, Dobó Enikő, Crespo Rodrigo, Honti György, Kardos Róbert. Díszlet: Szvatek Péter, jelmez: Kárpáti Enikő, rendező: Crespo Rodrigo.
E-LÍRA 100 – válogatás száz év erdélyi magyar költészetéből címmel tart előadást szombaton Zilahon az Aradi Kamaraszínház.
Bár felére csökkentették a költségvetését, hét premiert és két fesztivált tervez most kezdődő, 2024-25-ös évadában a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Új névvel indítja 2024/25-ös évadát, Háromszék Táncszínházként folytatja tevékenységét a sepsiszentgyörgyi társulat.
Szeptember 13-án tartják Hajdu Szabolcs Kálmán-nap című filmdrámájának a romániai mozibemutatóját. A kolozsvári premier előtti vetítésen a film alkotóival is találkozhat a közönség.
Eredeti, eddig kiállítatlan műtárgyanyag látható a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Költő lenni vagy nem lenni című tárlatában, amely a korábbi kiállításokkal ellentétben új koncepcióval az életrajz helyett Petőfi Sándor szövegeire épít.
Három nagyszínpadi bemutatóval, változatos kínálattal várja közönségét az új évadban a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.
Nagy kiterjedésű középkori települést, az egykori Szepes falu maradványait találták meg Debrecenben, a déli ipari övezet területén, ahol a Déri Múzeum régészei 2022 augusztusától 2024 áprilisáig végeztek feltárásokat 13,5 hektáron.
A Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle idei versenyprogramjába 12 fiatal erdélyi magyar filmes alkotása került be.
Új magyar film készül Bolond Istók címmel, az alkotás az alig 19 éves Arany János vándorszínészként töltött fél évét követi nyomon.
Közönségsiker-gyanús évadot nyit a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: többek közt a Chicago című nagy sikerű musical és a Piszkos Fred, a kapitány regény adatációja is szerepel a kínálatban.
Turnéra indul a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata, Budapesten és Szatmárnémetiben is bemutatja Ivan Viripajev Iráni konferencia című darabját Bocsárdi László rendezésében.
szóljon hozzá!