Fotó: Aradi Kamaraszínház
E-LÍRA 100 – válogatás száz év erdélyi magyar költészetéből címmel tart előadást szombaton Zilahon az Aradi Kamaraszínház.
2024. április 11., 18:112024. április 11., 18:11
„Az E-líra 100 című „verses szeánsz” szubjektív válogatás az elmúlt 100 év erdélyi költészetéből, úgy is mondhatnánk, az erdélyi magyar irodalom kötelező versei. Ezen a másfél órás esten viszont semmi sem kötelező.
Félreteszünk mindent, ami hétköznapi és átengedjük magunkat annak a különleges hangulatnak, amely az erdélyi magyar költészet sajátossága. Éder Enikő és Borsos Pál előadásában, általuk megzenésített versek is elhangzanak az est során” – olvasható a társulat közleményében. Az április 13-án 18 órától a Zilahi Vigadóban tartandó eseményt Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa közösen szervezi az RMDSZ Szilágy megyei szervezetével és az aradi társulattal. Amint az esemény leírásában szerepel,
hiszen az erdélyi magyar lírára büszkék lehetünk, költőink szervesen illeszkednek az egyetemes magyar irodalom alkotói közé. Ez az est közelebb kívánja hozni a verset, amelyet sokszor elfelejtünk olvasni, és amely nélkül a lélek egy pontja érintetlenül marad.
Idei évadában tíz nagyszínpadi előadást kínál a tervek szerint az Aradi Kamaraszínház és hírneves színészek is vendégszerepelnek Aradon – közölte a társulat.
Olaszországban vendégszerepel az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház III. Richárd című előadása. Shakespeare darabját egy nemzetközi Shakespeare fesztiválon mutatják be Veronában – olvasható az aradi társulat közleményében.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
szóljon hozzá!