Fotó: A szerző felvétele
2010. december 03., 09:192010. december 03., 09:19
Az elöljáró elmondása szerint az épület helyreállításával megbízott Selina nevű cég nem hajlandó folytatni a munkát, amíg az önkormányzat az eddig elkészült részt hivatalosan át nem veszi. A volt Magyar Királyi Hadapródiskola épületét már 85 százalékban felújították, kívülről már szinte teljesen kész van, de az elnök azt mondja, csak akkor engedhetné meg, hogy a már befejezett részt külön átvegyék, ha az önmagában használható lenne, ez azonban nem így van.
Ugyanis, amint arról korábban már beszámoltunk, a tetőtér felújításával megbízott másik vállalat rossz munkát végzett, a hibákat pedig mai napig nem javította ki, így a tető és a padlás, főképp az ott lévő százéves kémények a majdani látogatók testi épségét is veszélyeztetnék. Mint ismeretes, a Körösvidéki Múzeum néhány évtizeden keresztül a Római Katolikus Püspöki Palota barokk épületében működött, az épületet azonban 2005-ben visszaszolgáltatták az egyháznak.
Az intézménynek nehezen találtak új helyet, az is felmerült, hogy új székházat építenek a számára. Végül az egykori hadapródiskola műemlék épületére esett a választás, amely régóta nincs használatban, a felújítási munkálatok pedig már csaknem egy éves késésben vannak az eredeti ütemtervhez képest. Radu Ţîrle azt ígéri, jövő héten tárgyalóasztalhoz hívja a kivitelező céget, hogy kiutat keressenek a patthelyzetből.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.