A jövőben az itt képzett szakemberekből alakuló bizottság fog dönteni a nagyobb szabású javítási munkálatok módozatairól – tudtuk meg a Kolozsvárról elszármazott, jelenleg Budapesten élő Barta Tibortól. A „civilben” idegsebész orgonaművész nemrég székelyföldi turnéra indult, és több Hargita megyei orgonát is megszólaltatott. A 19. századi, erdélyi, ezen belül székelyföldi orgonák szakértője elmondta: a rendszerváltozás előtti években a székelyföldi és Maros menti orgonákat a marosvásárhelyi Mesnyi János tartotta karban. Az időközben elhunyt restaurátor és orgonaépítő főként a vásárhelyi Kultúrpalota orgonáját gondozta. Feladatát a nagyszebeni volt fizikatanár, Wieder Hermann vette át, aki napjainkban is széles körű tevékenységet folytat a régióban.
A székelyföldi orgonák zöme nem koncertorgona, ezeket többnyire azzal a céllal építették Kolonics István műhelyében (Kolonics 1851-ben telepedett le Kézdivásárhelyen, és több mint 200 orgonát készített), hogy a liturgiákat kísérjék. Ennek ellenére vannak kivételek, ilyen a csíksomlyói kegytemplomban lévő hangszer is. Barta Tibor szerint ez az orgona gazdag hangszínezetével akár romantikusnak is tekinthető, de bizonyos értelemben mégsem az: hiányoznak belőle azok a regiszterek, amelyek lehetővé tennék a barokk és klaszszikus zeneművek hű előadását. A ditrói orgona szerényebb kivitelezésű, ráadásul – pénzhiány miatt – az elmúlt tíz évben karbantartását is elhanyagolták. A restaurált orgonák közül szakértelem hiányában vagy a szűkös anyagiak miatt sok hangszert „elrontottak” az évek során. Kolonics legnagyobb orgonáját, amely a gyulafehérvári katedrálisban található, két billentyűsorral és mindössze kétoktávos pedállal tervezték. 1985-ös felújításakor a németországi tervező és kivitelező akkora árat szabott, hogy abból legalább öt billentyűzetet, illetve pedált lehetett volna építeni. Így készült drágán az eredeti orgona „tökéletlen” mása: a két oktávot meghaladó zeneműveket vagy egyáltalán nem lehet előadni rajta, vagy ha igen, az csak az orgonista bravúros kényszermegoldásainak köszönhető.
Barta külön felhívta a figyelmet a csíkbánkfalvi, a csíkszentgyörgyi és a tusnádi orgonák egyediségére: az itt játszó orgonistáknak nincs szükségük segédekre ahhoz, hogy előadás közben hangszínt vagy regisztert váltsanak. Kolonics építői zsenialitásának köszönhetően az orgonista egymagában, szinte egy mozdulattal el tudja érni a kívánt módosítást. Hasonló mechanikai megoldást, Bécs kivételével sehol nem alkalmaztak Nyugat-Európában. Gondot jelenthet – mint minden hangszer esetében –, ha az orgona nagy hőmérsékleti különbségeknek van kitéve. Ritka kivételnek számít, ha sikerül ezt kiküszöbölni, mint például a gyergyócsomafalvi barokk hangzású orgona esetében. „Az ottani plébános olyan jól megoldotta a templom központi fűtését, hogy télen-nyáron húszfokos a hőmérséklet a hajóban. Ez nagyon fontos a hangszer szempontjából, mivel az orgona egyik legnagyobb ellensége a hideg” – fejtette ki az orvos-orgonista. Jakab Lőrinc