Egy 1915-ben bemutatott magyar némafilm került elő az amszterdami EYE Filmmuseumban. A munkászubbony című alkotás az egyik legrégebbi fennmaradt magyar játékfilm, egyben a korszak színész sztárjának, Hegedűs Gyulának egyetlen fennmaradt filmje. Az alkotás hamarosan átkerülhet a Magyar Nemzeti Filmarchívum gyűjteményébe, ahol restaurálják és digitalizálják.
2017. február 06., 15:132017. február 06., 15:13
A Bródy István rendezésében készült A munkászubbonyt 1915. január 12-én mutatták be. Főszerepét Hegedűs Gyula játssza, akinek játékáról semmilyen mozgókép nem maradt fenn, noha egyéb források szerint korának olyan meghatározó színészegyénisége volt, hogy egykori teátruma, a Vígszínház közelében utcát is elneveztek róla – áll a filmalap közleményében. Ebben emlékeztetnek: nemrég egy másik némafilmkincs, A toloncz felfedezésével Jászai Mari játéka elevenedett meg az érdeklődők előtt.
A holland kutatók első ránézésre azt hitték, a gyűjteményükben található némafilm egy osztrák alkotás, mivel a tekercseken német feliratokat találtak, a dobozokon pedig – tévesen – Lehár operettjének, a Cigányszerelemnek a német címe volt feltüntetve. A film története azonban nem egyezett az operettével, ezért alaposabb kutatásba fogtak. Így találtak rá a Hangosfilm.hu filmtörténeti adatbázisban A munkászubbony címet viselő magyar filmdrámára, ennek alapján végül sikerült azonosítaniuk a szereplőket, és a fennmaradt kritikák segítségével rekonstruálták a történetet.
Az 1900 és 1930 közötti némafilmkorszakból mindössze néhány alkotás maradt fenn eredeti hosszban. A fennmaradt filmek nagyrészt hiányosak vagy töredékesek, gyakran csak fényképek, cikkek maradtak meg róluk. A munkászubbony előkerülése nagy szenzációnak számít, mert a filmarchívumnak korábban semmilyen anyaga nem volt belőle, holott egyike az első hosszabb magyar játékfilmeknek. A kalandos módon előkerült kópia hazahozataláról már folynak a tárgyalások az EYE Filmmuseum és a filmarchívum között. Az amszterdami intézetben található Kertész Mihály idén 100 éves, még Kolozsvárott forgatott némafilmje, Az utolsó hajnal is, amelyet 2011-ben a Haghe Film hagyományos módon restaurált, a filmarchívum pedig idén a film digitális restaurálását tervezi.
A 2017. január elsejétől a filmalaphoz tartozó, hatvanéves filmarchívum a nemzeti filmkincs őrzését, restaurálását és közzétételét végző közgyűjtemény. Kiemelt feladatai közé tartozik, hogy felkutassa és hazahozza a külföldön lappangó magyar filmeket. A rendszerváltás után kezdődött szisztematikus kutatómunka eredményeképpen az archívum ma már mintegy 50 néma játékfilmet, valamint 38 játékfilmtöredéket őriz, olvasható a közleményben.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
szóljon hozzá!