Szabó Magda Váradon

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Az írónő értékelte a Szigligeti Társulat előadását. Több mint kétszázan várakoztak könyvvel a kezükben vasárnap este a nagyváradi színházban, hogy kedvelt köteteiket dedikáltassák Szabó Magdával (képünkön balra), és hogy néhány szót válthassanak a népszerű magyarországi írónővel. Nagyváradi látogatása során az írónő nemcsak olvasóival találkozott, a színház Szigligeti Ede Társulatának előadásában megtekintette az Az a szép fényes nap című drámáját.

2006. november 28., 00:002006. november 28., 00:00

Szabó Magda korábban gyakran járt a Körös-parti városban, ahol barátait, rokonait látogatta meg. Mostani ideérkezésének híre megtöltötte a színház nézőterét, és a közönséggel együtt a darab szerzője is pirosra tapsolta tenyerét.
A történelmi ihletésű drámát a nagyváradi társulat évekkel ezelőtt már műsoron tartotta, az elmúlt évadban pedig felújítva vitték színpadra Meleg Vilmos rendezésében. Az államalapítás korában játszódó, a Vajk – a későbbi I. István király – koronázásának körülményeit bemutató előadásban Géza fejedelmet Medgyesfalvy Sándor, fiát – Vajkot – ifj, Kovács Levente alakítja. A sokszereplős produkcióban vasárnap este fellépett többek között Ács Tibor, Hajdu Géza, Dobos Imre és Kiss Csaba is. Előadásukat Szabó Magda már látta Esztergomban, akkor azonban nem nyílt alkalma a színészekkel személyesen is elbeszélgetni.
“Úgy érzem, azok közül, amelyeket láttam, ez az előadás a drámám legjobb változata” –értékelte a nagyváradi művészek produkcióját a szerző. Meleg Vilmos rendező, a társulat igazgatója (képünkön jobbra) meghatódva fogadta a dicséretet. „A munkánk elismerésének tartom, hogy Szabó Magda eljött közénk, és a közönséggel együtt tapsolt, nyilvánvalóan élvezte az előadást” – jelentette ki az igazgató. Hozzátette, az írónő három nappal ezelőtt a szülővárosában, Debrecenben tervezett író-olvasó találkozót is lemondta a nagyváradi látogatás miatt.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en
2025. április 29., kedd

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán

Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán
2025. április 28., hétfő

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken

A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken
2025. április 27., vasárnap

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést

A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést