Svéd csavar és székely furfang

Vincefi Sándor festészeti kiállítása Csíksomlyón Rendhagyó kiállítás nyílt kedden este a Kalot Mozgalom csíksomlyói székházában. A tárlatot nem műkritikusok nyitották meg, hanem az alkotó barátai, és azért sem szokványos a mostani kiállítás, mivel Vincefi Sándor szobrász-festőművész csak néhanapján látogat haza Erdélybe, 1988 óta Svédországban él.

2006. július 27., 00:002006. július 27., 00:00

„Amikor a felkérés után beléptem ide, úgy éreztem magam, mint a falon látható festményen Bors őrmester, aki bekötött szemmel várja a kivégző osztag sortüzét. Orvos lévén, Sándorról csak úgy tudok beszélni, mint betegről: megszállott. Megszállottja a munkájának” – mondta el méltatásában Veress Albert agysebész.
A bukaresti születésű művészt elsősorban szobrai révén ismerik itthon és külföldön, ez a tárlat azonban bizonyítja, hogy expresszív, illetve szürreális ihletésű figurativitását vászonra is tudja vinni. Kiállításainak sorát nehéz lenne felsorolni, Stockholmtól Kisinyovig sok helyütt megfordult már, köztük Budapesten és Kolozsváron is. A megnyitón kivándorlásának okairól a művész elmondta: „Nem tudtam már magam tovább »prostituálni« abban a rendszerben, s mivel csúnya szám van, egészen biztos, hogy előbb-utóbb lecsuktak volna. Az emigrációban újra tudtam értékelni az életet. Egyszerűbb lettem, jobb és sokkal magyarabb.”
A kiállítás anyagáról Vincefi elmondta, az ember ábrázolásán keresztül azt a folyamatot próbálta megjeleníteni, amelynek során a valós világ találkozik, és összemosódik a képzeletbeli, virtuális világgal. A kiállított festmények egyik része a természet felé fordul, illetve onnan merít ihletet. A tájképek, csendéletek a háborítatlan természet szépségei mellett képei elsősorban nyugalmat sugároznak. A látogatók érdekes megoldásokkal is találkozhattak a kiállításon: ilyen például a furfangos, középen léccel elválasztott, gyakorlatilag kettős keret. Ezzel kapcsolatban az alkotó így nyilatkozott: „Részben az anyaghiány vitt rá erre a megoldásra. Egyszerűen csak keskeny vásznaim voltak, de ezekből sok. Így keskeny képeket festettem, aztán pedig összepárosítottam őket. A teljes kép tehát valósággal kettészakad, valami olyasmi ez, mint az agynak a tudathasadás”.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat
2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás