2009. június 12., 11:572009. június 12., 11:57
Az alsókenyéri románok és a görög kereskedők között valamikor a 16. században lezajlott csetepatéhoz hasonló, levéltárak polcain szunnyadó évszázados történeteket tár az olvasó elé az a forráskötet, amelyet szerda este mutattak be Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) székházában. Bogdándi Zsolt és Gálfi Emőke történész könyve Az erdélyi káptalan jegyzőkönyvei 1222–1599, az Erdélyi történelmi adatok sorozat VIII. 1. köteteként jelent meg az EME gondozásában. Kovács András művészettörténész, egyetemi tanár szerint „ha az erdélyi fejedelemség korát igényesen akarjuk kutatni, ezek a források megkerülhetetlenek”. Annál is inkább – tette hozzá –, mert ezek a mai közjegyzőségeknek megfelelő korabeli káptalanok, illetve hiteles helyek által kiállított és töredékeikben még megmaradt okmányok – adásvételi szerződések, végrendeletek, tanúvallatások – a történetírásban gyakran előforduló ködösítést, félreértést tisztázó adatot tartalmaznak. Hozzátette: sok évtizedes kihagyás után az 1989-es rendszerváltást követően a Sapientia – EMTE néhai rektora, Tonk Sándor történész megszervezte, halála után pedig Jakó Zsigmond professzor a fiatal történészjelöltekkel megszerettette az erdélyi fejedelemség korának kutatását.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.