Régi mesék, új történetek – újra színpadra viszi a VANmeSE című előadást a Nagyvárad Táncegyüttes és a Szigligeti Színház

2017-ben fiatal koreográfusok, a Nagyvárad Táncegyüttes táncosai, zenészei, a Szigligeti Társulat színészei alkották meg a produkciót •  Fotó: Szigligeti Színház

2017-ben fiatal koreográfusok, a Nagyvárad Táncegyüttes táncosai, zenészei, a Szigligeti Társulat színészei alkották meg a produkciót

Fotó: Szigligeti Színház

Újra színpadra állítják Nagyváradon az eredetileg Foltin Jolán Kossuth-díjas koreográfus által alkotott VANmeSE című előadást, amelyet 2017-ben mutattak be először a Nagyvárad Táncegyüttes és a Szigligeti Társulat koprodukciójaként.

Krónika

2023. november 14., 10:372023. november 14., 10:37

Az új bemutatóra 2023. november 21-én délelőtt 11 órától kerül sor – közölte a Szigligeti Színház. „A mai kisgyermekek mindennapjaiban egyszerre megférnek a hagyományos gyermekdalok és játékok, a számítógépes nyelvezet, régi mesék és új történetek, csuhébaba és kindertojás, a körülöttük lévő világ modern elemei.

Ezt az új összhangot keressük mai költők gyermekszemüveggel írt, friss verseivel, ritmusjátékokkal, sok-sok zenével és tánccal. Változnak az idők, változnak a gyerekek, változnak a versek.

Egyre eszesebb fiaink és lányaink életét a költészet és a zene gazdaggá és teljessé teheti” – fogalmazott az előadással kapcsolatban a 2019-ben elhunyt Foltin Jolán, az előadás megalkotója.

A Kossuth-díjas koreográfus, a Nemzet Művésze személyes hangvételű műveit a Kárpát-medence gazdag folklórkincséből fogalmazta. Foltin Jolán azt gondolta egyszer, hogy vers, ritmus, zene és tánc kapcsolatából, mai költők verseiből kell előadást csinálni gyerekeknek.

2017-ben fiatal koreográfusokkal, a Nagyvárad Táncegyüttes táncosaival, zenészeivel, a Szigligeti Társulat színészeivel fogalmazta újra ezt a gondolatot: keresve az azóta eltelt évek új gyermekverseit, a romániai magyar költészet gyermekeknek szóló remekeit.

Az előadást most Novák Eszter állítja újra színpadra. A felújításban a Nagyvárad Táncegyüttes összes művésze mellett (dupla szereposztásban) Kocsis Anna és Nagy László Zsolt, illetve Törteli Nadin és Szabó J. Viktor játszik majd.

korábban írtuk

Ami a kulisszák mögött rejtőzik – diákcsapatok fedezik fel a nagyváradi Szigligeti Színházat az Iskola másképp program keretében
Ami a kulisszák mögött rejtőzik – diákcsapatok fedezik fel a nagyváradi Szigligeti Színházat az Iskola másképp program keretében

Mi történik, ha egy színész elfelejti a színpadon a szövegét, honnan irányítják a fényeket, mit csinál egy ügyelő – többek között ezekre a kérdésekre kapnak választ azok a nagyváradi diákok.

korábban írtuk

A Tüskevár közkedvelt ifjúsági regényből készült musicallel indítja az évadot a nagyváradi Szigligeti Színház
A Tüskevár közkedvelt ifjúsági regényből készült musicallel indítja az évadot a nagyváradi Szigligeti Színház

Fekete István közkedvelt ifjúsági regényéből készült musicalt mutat be a Szigligeti Színház Lilliput Társulata és Nagyvárad Táncegyüttese szeptember 3-án, vasárnap.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
2025. június 28., szombat

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van

Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van
2025. június 28., szombat

Nők Jókai árnyékában – és fényében

Az idei Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik érdekes, sokakat vonzó beszélgetése Szécsi Noémi új kötetéről, Jókai és a nők című könyvéről szólt.

Nők Jókai árnyékában – és fényében