Pro Cultura Hungarica díjban részesült Böjte Csaba ferences szerzetes

Pro Cultura Hungarica díjban részesült Böjte Csaba ferences szerzetes

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Böjte Csaba ferences szerzetes és Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár

Fotó: MTI

A magyar kultúra ápolását, a közösségépítést és a nemzeti identitás megőrzését elismerő díjakat, köztük Böjte Csabának Pro Cultura Hungarica díjat adtak át a magyar kultúra napján, kedden a budapesti Hagyományok Házában.

MTI

2019. január 22., 22:572019. január 22., 22:57

2019. január 22., 23:012019. január 22., 23:01

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a díjat átadva Böjte Csaba munkásságát méltatta. Felidézte, hogy 1992-ben kezdte meg papi szolgálatát Déván, amikor befogadott néhány igen rossz sorban tengődő utcagyermeket. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány 26 bentlakásos intézményében ma már több mint 2500 gyermekről gondoskodik, megtanítva őket szeretettel fordulni mások felé, segíteni az elesetteken. „Ezek a gyerekek a legnagyobb ajándékot kapják Böjte Csabától és munkatársaitól: szeretetet” – hangsúlyozta a miniszter.

Böjte Csaba a közösség, a család fontosságára hívta fel a figyelmet. Úgy fogalmazott, hogy az emberek feladata a szeretet, a közösségépítés, a közösségben való munkálkodás és alkotás.

Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a díjátadón kiemelte, hogy a kultúra átszövi a mindennapjainkat, környezetünkből, múltunkból merít, a közösség életéből és a gyökereinkből, tradícióinkból táplálkozik. Véleménye szerint ez kimeríthetetlen gazdagságot jelent, amelynek forrása maga az alkotó ember. „A kultúra tehát merészség, fantázia, esztétikum és harmónia, hit abban, hogy másokat is boldoggá tehetünk mély tisztelettel és alázattal, egymásra hangoltan, kölcsönös figyelemmel” – mutatott rá, hozzátéve: bíznunk kell a magyar kultúra felemelő erejében, hiszen értékeink, kulturális javaink így válnak közkinccsé az egész közösség gyarapodására.

Idén 14 intézmény érdemelte ki a Minősített Közművelődési Intézmény Címet, amelyet az ünnepségen Fekete Péter, Krucsainé Herter Anikó helyettes államtitkár és Fülöp Péter, az államtitkári kabinet főtanácsadója adott át. A Közművelődési Minőség Díjat a Csabagyöngye Kulturális Központ képviselője vehette át Fekete Pétertől és Rétvári Bence parlamenti államtitkártól.

Államtitkári elismerő oklevélben részesült Kató Ibolya pszichológus, az illyefalvi Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány ügyvezetője, az Erdélyi Magyar Mentálhigiénés Társaság tiszteletbeli elnöke; Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola főigazgatója; Nyerges Attila, az Ismerős Arcok énekese; Wischer Johann, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója és Török Viola, a Spectrum Színház művészeti vezetője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 09., kedd

A Csillagok háborúja-sorozat rendezője tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az idei cannes-i filmfesztiválon

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap George Lucas, a Csillagok háborúja-sorozat rendezője május 25-én, a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál záróünnepségén – jelentették be kedden a szervezők.

A Csillagok háborúja-sorozat rendezője tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az idei cannes-i filmfesztiválon
2024. április 09., kedd

Agócs Gergely néprajzkutatóval alakíthatják ki egyéni mesemondói stílusukat a pedagógusok

Közkívánatra Agócs Gergely néprajzkutató tart interaktív képzést április 29–30. között a torockói Duna-Házban. A Magyar népmese – hagyományos mesemondás című foglalkozást elsősorban, de nem kizárólag pedagógusoknak ajánlják.

Agócs Gergely néprajzkutatóval alakíthatják ki egyéni mesemondói stílusukat a pedagógusok
2024. április 09., kedd

Japán sztrájkkal kapcsolódik be a kormány diszkriminatív bérpolitikája elleni országos tiltakozásba a Csíki Székely Múzeum

Japán sztrájkot hirdetett a Csíki Székely Múzeum, csatlakozva a CulturMedia – Kulturális és Média Szakszervezetek Országos Szövetsége, az Alfa Kartell Országos Szakszervezeti Szövetség tagja által elindított országos tiltakozáshoz.

Japán sztrájkkal kapcsolódik be a kormány diszkriminatív bérpolitikája elleni országos tiltakozásba a Csíki Székely Múzeum
2024. április 09., kedd

A székely nemzet legendás hőséről, Gábor Áronról mutatnak be összegző kötetet Sepsiszentgyörgyön

Süli Attila magyarországi történésznek a Gábor Áron, a székely nemzet legendás hőse című kötetét mutatják be a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla termében április 11-én, csütörtökön 18 órától.

A székely nemzet legendás hőséről, Gábor Áronról mutatnak be összegző kötetet Sepsiszentgyörgyön
2024. április 09., kedd

Verssétára hívja közönségét a nagyváradi színház, Kovács András Ferencre emlékeznek a magyar költészet napján

Újra költészetnapi verssétát szervez a nagyváradi Szigligeti Színház a tavalyi rendezvény nagy sikerére való tekintettel – közölte a társulat.

Verssétára hívja közönségét a nagyváradi színház, Kovács András Ferencre emlékeznek a magyar költészet napján
2024. április 06., szombat

Most vagy soha! – A film készítésének kulisszatitkaiba avatnak be erdélyi turnéjukon az alkotók

Első erdélyi helyszínként Marosvásárhelyen tartottak vetítéssel egybekötött közönségtalálkozót péntek este a Most vagy soha! című film alkotói.

Most vagy soha! – A film készítésének kulisszatitkaiba avatnak be erdélyi turnéjukon az alkotók
2024. április 04., csütörtök

A kultúra nem lóverseny, hanem a boldog sokféleség terepe – Visky András Kossuth-díjáról, alkotásról, megajándékozottságról

„Kitelepítés című könyvem azt a kérdést feszegeti, vajon értelemmel bír-e az életünk, hiszen talán nem a szenvedés, hanem az értelmetlen szenvedés az, ami elviselhetetlen” – fogalmazott a Krónikának adott interjúban Visky András író, dramaturg.

A kultúra nem lóverseny, hanem a boldog sokféleség terepe – Visky András Kossuth-díjáról, alkotásról, megajándékozottságról
2024. április 04., csütörtök

A Semmelweis című filmmel nyit, számos friss alkotást kínál közönségének a Brassói Magyar Filmnapok

Immár harmadik alkalommal szervezi meg a magyar filmnapokat a Cenk alatti városban a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Bukarest a brassói Secvențe Kulturális Egyesülettel és a Barcasági Magyarságért Egyesülettel közösen.

A Semmelweis című filmmel nyit, számos friss alkotást kínál közönségének a Brassói Magyar Filmnapok
2024. április 04., csütörtök

Elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, aki gazdag szépprózai életművet hagyott maga után

Életének 94. évében szerdán elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

Elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, aki gazdag szépprózai életművet hagyott maga után
2024. április 04., csütörtök

Fekete Vince költő a meghívottja a Kolozsvári Állami Magyar Színház költészet-napi eseményének

Fekete Vince József Attila-díjas és Magyarország Babérkoszorújával kitüntetett költő a meghívottja az április 10-én, szerdán este 6 órától, a magyar költészet napja előestéjén a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében tartandó eseménynek.

Fekete Vince költő a meghívottja a Kolozsvári Állami Magyar Színház költészet-napi eseményének