Részlet a sepsiszentgyörgyi MStúdió Pam Param című előadásából
Fotó: Facebook/MovementTheater.mstudio
Öt erdélyi magyar színház hat előadását válogatták be a romániai 31. Országos Színházi Fesztivál programjába, amelyet a koronavírus-járvány negyedik hulláma miatt nem Bukarest színházaiban, hanem főleg az online térben tartanak meg.
2021. szeptember 29., 21:462021. szeptember 29., 21:46
A november 6. és 14. között zajló fesztivál 38 előadást tartalmazó programját Oana Cristea Grigorescu, Cristina Rusiecki és Claudiu Groza kritikusok állították össze a 2020-2021-es évad produkcióiból. Elmondásuk szerint meglepően bőséges volt az évad annak ellenére, hogy rányomta bélyegét a járvány. A tervek szerint a meghívott színházak székhelyükön, akár közönség jelenlétében is bemutathatják a seregszemle égisze alatt az előadásaikat, amennyiben a járványügyi helyzet ezt megengedi, de alapvetően az online térben fog zajlani a fesztivál.
Az erdélyi magyar színházak előadásai közül a kritikusok beválogatták a Kolozsvári Állami Magyar Színház ifj. Vidnyánszky Attila által rendezett Rómeó és Júlia című produkcióját, amelynek díszletét Csíki Csaba, jelmezeit Kiss Zsuzsánna tervezte.
A műsoron szerepel a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Az ember tragédiája című előadása is, Madách Imre klasszikusát Silviu Purcarete állította színpadra.
Az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című előadása is bekerült a seregszemle programjába. Csokonai Vitéz Mihály színdarabját Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház művészeti vezetője állította színpadra. A koprodukció két díjat is szerzett a Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiválján.
A seregszemlén bemutatják a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Rövidek című előadását is, amelyet Zakariás Zalán rendezett. A produkció júliusban elnyerte a Román Színházi Szövetség (UNITER) legjobb televíziós színházi előadásnak járó díját.
A sepsiszentgyörgyi születésű, Bukarestben élő Kovács Zsuzsánna rendező állította színpadra a Beszéljünk az életről című monodrámát, amelyet Ana Sorina Corneanu írt és Florentina Tilea színművész mutatott be szintén román nyelven a Bukaresti Ion Luca Caragiale Nemzeti Színházban.
A seregszemle közönsége ezt a produkciót is láthatja, a darab az UNITER 2019-es díjátadó gáláján elnyerte a legjobb román drámának járó díjat.
A seregszemlén bemutatják még Székely Csaba Bányavidék című trilógiájának első és harmadik részét, a Bányavirág és Bányavíz című előadásokat, amelyeket Horia Suru állított színpadra a bukaresti Román Drámaírók Színházában.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
szóljon hozzá!