Oscar-díj: rekordszámú filmet neveztek a legjobb nemzetközi film kategóriájába

•  Fotó: Getty Images

Fotó: Getty Images

 Rekordszámú, 93 filmet neveztek az amerikai filmakadémia legjobb nemzetközi film díjára.

MTI

2021. január 11., 07:352021. január 11., 07:35

A filmakadémia szavazóinak a következő négy hét áll a rendelkezésére, hogy legalább 12 filmet megnézzenek a nevezett alkotások közül, mielőtt február 1-jén elkezdődik a szavazás első köre – írta a hétvégén a The Wrap mozis hírportál.

Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) pénteken ismertette tagságával a legjobb nemzetközi film kategóriájába nevezett filmek listáját.

Mint kiderült, 93 nevezés érkezett a filmakadémiához, ami meghaladta a 2017-es rekordot, amikor 92 filmet küldtek az Oscarért az egyes országok. A 93 nevezett film közül 34 alkotást rendezett nő, ami héttel több a tavalyinál.

A nevezett produkciók között szerepel a Még egy kört mindenkinek című dán film, Thomas Winterberg rendezésében, Alexander Nanau Colectiv című román dokumentumfilmje, Agnieszka Holland Sarlatán című cseh filmje, az orosz Dorogije továriscsi, Andrej Koncsalovszkij filmje, és a Magyarország által a versenybe küldött Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című alkotás, amelyet Horvát Lili rendezett.

A filmben Márta (Stork Natasa), a negyvenéves idegsebész szerelmes lesz. Fényes amerikai karrierjét hátrahagyva visszatér Budapestre, hogy új életet kezdjen egy férfival (Bodó Viktor). Ám Márta hiába vár a Szabadság híd pesti hídfőjénél: a férfi nem jelenik meg a randevún. Márta kétségbeesetten a keresésére indul, de amikor rátalál, élete szerelme azt állítja, sohasem látta őt.

A romantikus dráma Csernátony Dóra, Miskolczi Péter és Horvát Lili produkciójában, a Poste Restante gyártásában készült a Nemzeti Filmintézet támogatásával. A film operatőre Maly Róbert volt. A film sikerrel mutatkozott be nyár végén a velencei, majd a torontói fesztiválon, és rangos díjakkal ismerték el Varsótól Chicagóig.

Az Oscar-jelöléseket március 15-én hozzák nyilvánosságra.

A 93. Oscar-díjátadó gálát pedig április 25-ére tervezik a Los Angeles-i szervezők.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten