Monodráma a meg nem született gyerekekért erdélyi származású színművész előadásában

Az  Újhelyi Kinga alakította Dancs Rózsa magyartanár emberfeletti erővel és kitartással küzd gyermeki születéséért a kommunista diktatúra idején •  Fotó: Anyaöl/Facebook

Az Újhelyi Kinga alakította Dancs Rózsa magyartanár emberfeletti erővel és kitartással küzd gyermeki születéséért a kommunista diktatúra idején

Fotó: Anyaöl/Facebook

A Ceaușescu-diktatúra embertelen arcát, az abortusztörvény áldozatainak pokoljárását mutatja be Újhelyi Kinga szilágysági születésű, Magyarországon élő színművész Anyaöl című monodrámája. Az előadást, mely egy rendszer hatalmas tévedéseit, egy egész társadalom szenvedését tárja fel, november 6-ig zajló turné keretében láthatja az erdélyi és partiumi közönség.

Deák Szidónia

2022. október 30., 13:092022. október 30., 13:09

2022. október 30., 13:102022. október 30., 13:10

Erdélyi és partiumi helyszíneken mutatja be Anyaöl című monodrámáját Újhelyi Kinga Jászai- és Mensáros-díjas színművész, a debreceni Csokonai Színház színésze. A szilágysági Sarmaságon született színésznő produkcióját az érmihályfalvi származású Dancs Rózsa Pokoljárás című önéletrajzi dokumentumregénye ihlette, a darab rendezője Szabó K. István.

Az előadást elsőként a szatmárnémeti közönség láthatta szombaton, november 6-áig pedig még 
Sarmaságon, Érmihályfalván, Nagyváradon, Aradon, Marosvásárhelyen és Kolozsváron tekinthető meg.

Az előadás a Ceaușescu-diktatúra embertelen arcát, az abortusztörvény áldozatainak pokoljárását ábrázolja színpadi eszközökkel Dancs Rózsa sepsiszentgyörgyi magyartanárnő és családanya drámai történetén keresztül, aki mit sem sejtve, saját titkosszolgálati besúgójával élt házasságban csaknem húsz éven keresztül.

Ebből a rémálomvilágból regényes úton menekült el nyolc- és tízéves gyermekeivel, és jutott el az ausztriai menekülttáboron keresztül egészen Kanadáig. A diktatúra fojtogató szorításában megjárta a poklot más tekintetben is: mindenáron gyermekre vágyott, de nyolc terhességéből csak két esetben sikerült megtapasztalnia az anyaság örömét.

Története az ő személyes esetén lényegesen túlmutat: egy korszak, egy rendszer hatalmas tévedéseit, az egész társadalom szenvedését tárja fel

– olvasható az előadás leírásában. A megdöbbentő eseményeket dokumentarista módon közlő regényszöveget művészivé, szépirodalmivá alakító monodrámában Újhelyi Kinga szívszorítóan hitelesen bújik bele Dancs Rózsa bőrébe, és a színpadon annak az asszonynak a kálváriája tárul elénk, aki brutálisan durva férjétől nyolcszor esett teherbe az 1970-es évek Ceauşescu-rendszerében, s a nyolc terhességéből mindössze két gyermek, a 6. és a 8. maradt életben.

•  Fotó: Anyaöl/Facebook Galéria

Fotó: Anyaöl/Facebook

„Ez a monodráma igazi „szív-ügy”, valamennyi előadás egy-egy rekviem minden meg nem született, vagy megszületett, de halálra vagy árvaházra ítélt, pusztulásba hajszolt életért. Egy hatalmas felkiáltójel mindannyiunk számára.

Idézet
Az erdélyiek lelkében, gondolataiban a kommunizmus »hagyatéka« még mindig élénken él, és hatással van az emberekre, környezetük szociális és gazdasági állapotára.

A fiataloknak pedig, akiknek már nincsenek átélt emlékeik a korról, ismerniük kell a kommunista diktatúra minden aljasságát, sötétségét, kegyetlenségét, hogy mindez ne történhessen meg újra” – fogalmazott a színésznő a darab kapcsán.

Az előadás díszletei szintén a kommunista éra embertelenségét érzékelteti, a krétával a földre rajzolt kör, amely nyolc szeletre van osztva – jelezve a főhős születendő gyermekeinek vagy a meg nem született magzatainak a számát – utalás arra, hogy a diktatúrában mindenki „kartotékadat”, és a személy elvesztése sem okoz gondot, főleg, ha kisebbségi.

•  Fotó: Anyaöl/Facebook Galéria

Fotó: Anyaöl/Facebook

A színpadon elhelyezett másik központi díszletelem, a nőgyógyászati vizsgálatokra alkalmas orvosi szék szintén a kommunista diktatúra embertelen „eljárásmódjait” erősíti.

Ezek között az elidegenítő, embertelen miliőt megtestesítő elemek között létezik Dancs Rózsa, aki mindezen eszközök teljes ellentéte.

Újhelyi Kinga kiváló szerepjátékainak köszönhetően küzdelme a gyermekei életben maradásáért, élve világra hozatalukért épp a rendszer kegyetlen eszközeinek és fenntartóinak is a színpadi felmutatása miatt válik a szemünk láttára nem pusztán embert próbáló kálváriává „szülész­árokból” való jelentéssé, hanem heroikus, ádáz küzdelemmé – írja a darabról Gyürky Katalin.

Újhelyi Kinga Anyaöl című előadását a Magyar Házak hálózatának szervezésében láthatják a nézők, további részletek a helyszínekről, időpontokról a szervező Facebook-oldalán olvashatók.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten