A rendezvénysorozat zárónapján a Hegedűs a háztetőn című népszerű musicalt játssza majd a társulat, a holokauszt emléknapjához is igazodva
Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat
Április 10. és 15. között ünnepli alapításának 70. évfordulóját a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata – közölte a színház.
2024. április 03., 16:122024. április 03., 16:12
A hagyomány szerint mindig az évad elején, ősszel ünnepel a társulat, ám ebben az évadban a kormány megszorító intézkedései miatt ez elmaradt – most viszont az évad végéhez közeledve nem csak ünnepi hétvégével, hanem az évad legfontosabb előadásait felsorakoztató miniévaddal is ünnepelnek. „Kiemelten fontosak számunkra az évfordulók, hiszen jelentős eseményekkel kötjük össze őket.
Április 11-én van Márai Sándor születésének évfordulója is, ebből az alkalomból tűzi műsorára a társulat az „…és elmúlok én, ki megtörténtem…” című előadását
Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat
Az alapítás 70. évfordulója pedig szintén fontos mérföldkő, ez a kor már emberi léptékben is elég szép szám, az erdélyi intézményi palettán pedig még inkább” – fogalmaz Bessenyei Gedő István, a társulat igazgatója. Kifejti, 70 évesen a társulat már elmondhatja magáról, hogy a ma álló színház 130 éves történelmének immár a nagyobbik része kötődik a társulat munkájához, és a hivatásos szatmári magyar színjátszás 234 évéből is meghatározó korszakot képvisel a Harag György Társulat. „Van mit ünnepelnünk, hiszen a mi városunkban 1948-ban a kommunista hatóságok – szándékaik szerint örökre – felszámolták az évszázados színházi hagyományt.
Nem így akartuk, de ha már ősszel nem sikerült megtennünk, örülhetünk annak, hogy húsvét után, tavaszi rügyezésben ünnepelhetjük a szatmári (és nagybányai) magyar színjátszás diadalmas feltámadásának azt az ünnepét, amit az alapító nemzedéknek köszönhetünk mindannyian, akik szívünkön viseljük a szatmári színjátszás sorsát!” – fogalmazott Bessenyei Gedő István. A miniévadba tervezett előadások sorát különböző kulturális események színesítik: kiállítás-megnyitók, könyvbemutatók, filmvetítések gazdagítják a programot.
A magyar költészet napján külön programsorozat várja a magyar líra szerelmeseit. Bár a Költészetünk ünnepe programot – amit tíz éve indított útjára a SzatmárON kezdeményezés keretében a társulat – a költészet napjához legközelebbi szombaton tartották eddig, most éppen április 11-én költözik a rendezvény a Red Hat Yardba. A költészet ünneplése, a gasztronómiai percek, a kvíz, a szavalatok, a koncertek és irodalmi témájú beszélgetések mellett idén ezen a napon ünneplik a társulat örökös tagjának, Tóth Páll Miklósnak a 80. születésnapját is, bemutatva a vele készült beszélgetőskönyvet, amelyben Fehér Imola faggatja a színészt.
Az ünnepi hétvége fontos momentuma lesz a szombati ünnepi gála, amelyen színpadra lépnek a Harag György Társulat egykori és jelenlegi tagjai, a társulat bábszínészei, táncosai és önkéntesei is, valamint ennek a műsornak a keretében újabb örökös tagokat is avat majd a társulat.
„A szívünknek fontos programpont lesz a Kovács András Ferencre való emlékezés is, hiszen szülei a társulat alapítói voltak. A sepsiszentgyörgyi Tasmási Áron Színházzal közös akció keretében a Jack Cole dalaiból című lírai koncerttel tisztelgünk emléke előtt.
A rendezvénysorozat zárónapján a Hegedűs a háztetőn című rendkívül népszerű musicalt játssza majd a társulat, a dátum választása pedig nem véletlen. Egy nappal később, április 16-án van a holokauszt magyar áldozatainak emléknapja, a zsidó témájú előadással pedig azokra a tásulatalapítókra is emlékeznek, akik megjárták a haláltáborokat és/vagy a munkaszolgálatot, de azokra a korábbi szatmári művészekre is, akik tragikus módon életüket vesztették a vészkorszak alatt.
A miniévad és ünnepi hétvége programja megtalálható a harag.eu weboldalon és a Harag György Társulat Facebook-oldalán.
Ha az embernek meginog az identitása, akkor természetesen a más emberekhez fűződő viszonya is kibillen egyensúlyából, megkérdőjeleződik, vagy egyenesen ellenkező előjelet kap.
Alapításának 20. évfordulóját ünnepli a szatmárnémeti Harag György Társulat Brighella Bábtagozata – közölte a társulat.
„Manapság a rendezői színház a divat, amely világrengető problémákat, kétségbeejtő víziókat tár a nézők elé, és inkább az értelemre, semmint az érzelmekre akar hatni” – fejtette ki a Krónikának Méhes Kati színművész.
A Magyar Jazz Hetének legfontosabb eseményeként elindult az online jazz adó, a Szakcsi Rádió. Az április 30-a óta hallgatható zenei rádió adásai a Médiaklikk mellett az ingyenesen letölthető Szakcsi Rádió-alkalmazás segítségével is foghatók.
Kürthy András rendező precizitással illeszti helyére a Puccini Manon Lescaut című művéből a Kolozsvári Magyar Opera színpadára állított produkció valamennyi elemét.
Idén is megszervezik a Musicum Laude énekversenyt, mesterkurzust és meghallgatást július 13. és 23. között Nagyváradon, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak a fiatal tehetségekkel – közölték az MTI-vel a szervezők.
Több mint ötven kiadó lesz jelen a 9. Csíkszeredai Könyvvásáron, amelyet május 9-12. között rendeznek meg – közölték a szervezők.
A tánc a nézőhöz univerzális nyelven szól, befogadásához, megértéséhez és megérzéséhez csupán kíváncsiságra és nyitottságra van szükség, ez a befogadás egyelőre még nem zökkenőmentes az erdélyi nézők számára.
A Macskafogó című népszerű sci-fi paródia-animáció vetítésével ünnepli a magyar film napját a kolozsvári Győzelem mozi.
Kolozsváron mutatja be Szűcs Nelli színésznő Fedák Sáriról szóló önálló estjét május 11-én – közölte a szervező Magyarország Főkonzulátusa.
Új filmkoncertekkel jelentkezik a 23. alkalommal tartandó Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF), ezek közt egy elveszettnek hitt Drakula-film remake-je is szerepel, amelyet a Sapientia egyetem kolozsvári alkotói jegyeznek.
Nagyszabású produkcióra készül a Kolozsvári Magyar Opera: május 30-án mutatják be a Jézus Krisztus szupersztár című előadásukat.
szóljon hozzá!