Fotó: Brighella bábtagozat
Alapításának 20. évfordulóját ünnepli a szatmárnémeti Harag György Társulat Brighella Bábtagozata – közölte a társulat.
2023. szeptember 14., 15:012023. szeptember 14., 15:01
A kétnapos rendezvény keretében színpadra lépnek az ünnepeltek is, de jelentős szerep jut a balatonhenyei KL színháznak is, amely több bábelőadással is kedveskedik majd a szatmári közönségnek, és a VagaBanda gólyalábas csapatnak, akik Miskolcról érkeznek.
“Húszas éveibe lép Brighella. Nagykorú lett,
Sok barát, gyermekek, felnőttek, generációk hallgatták meséit. Néhol játékot kínált, nevetést, izgalmakat. Néha ünnepelt, meghatódott, talán sírt is kicsit, és vele együtt mi mind, játszók és közönség, éreztük gyermeki lelkünket ébredezni, és milyen jó volt. Ebben az évadban őt ünnepeljük, és azokat, akik ennyi éven keresztül életben tartották, Bandura Emesét, aki új irányt, lelket, hírnevet szerzett neki tíz éven keresztül. Köszönet mindenkinek, aki kitartott, támogatta, szerette, szereti! Visszavárunk!” – közölte Nagy Regina, a társulat vezetője. Mint részletezte,
„A programot színesre, minden korosztálynak szólóvá szerveztük: a 3 éves kortól ajánlott bábszínházi előadásoktól kezdődően lesznek kifejezetten felnőtteknek, és 14 éven felülieknek szóló bábszínházi előadások is. Kíváncsi vagyok ezek fogadtatására” – fűzi hozzá a bábtársulat jelenlegi vezetője, aki az induláskor, majd az azt követő közel tíz évben is vezetője volt a szatmári bábosoknak.
Az ünnepi hétvége két napja két különböző helyszínen zajlik. Az Iparosotthon bábszínházi terme lesz a helyszíne a szombati napnak, itt lesz látható a KL színház Malac és Liba című előadása, illetve az Anyajegy című felnőttelőadás. Ugyanitt nyílik majd fotókiállítás a bábtagozat 20 évének előadásaiból. Az itt látható két bábelőadásra jegyet az Északi Színház Horea utcai jegypénztárában lehet váltani, vagy online a Biletmaster.ro oldalon.
Itt az előadások mellett koncert is lesz: a Phoenix SM zenekar gyermekdalokat játszik majd, illetve a koncert egyféle gála lesz, mely lezárja az ünnepi hétvégét.
Kiállítással és a budapesti Nemzeti Színház díszelőadásával is ünnepelte a szatmári színház épületének 130. „születésnapját”. A Nemzeti pénteki vendégjátéka azért is volt jelentős, mert a társulat pontosan 130 évvel ezelőtt is fellépett Szatmáron.
Költészet, zene, színház, táncművészet ötvözete lesz az a rendhagyó műsorfolyam, amely élőben követhető szombaton a szatmárnémeti Harag György Társulat Facebook-oldalán.
Az Ifjú barbárok című előadással Budapesten zárja évadát a Magyar Zene Házában a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
A kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) idén is bejárja az országot Caravana TIFF Unlimited elnevezésű projektjével.
Kezdődik a Krassó-Szörény megyei Szörényordason (Gărâna) az immár 27 éves múltra visszatekintő Gărâna Jazz Fesztivál, amely csütörtöktől vasárnapig tart.
A temesvári Ceau Cinema nemzetközi filmfesztivál életműdíjjal tiszteleg Elek Judit magyarországi filmrendező, forgatókönyvíró előtt.
A közönség zene iránti szeretete hívta életre a SepsiClassic komolyzenei fesztivált, mely immár két éve színesíti Sepsiszentgyörgy kulturális rendezvényeinek egyébként is színpompás palettáját.
Erdély épített örökségének talán legismertebb gyöngyszeméről, a Kolozsvár főterén álló Szent Mihály-templomról szól a Híradó.hu Értékek útján című videósorozatának legújabb része.
Magyar filmeket vetítenek Temesváron a napokban, a július 7-ig tartó rendezvénysorozat keretében több friss alkotást láthat a közönség – közölte a szervező Liszt Intézet Bukarest.
Csíkszeredában mutatja be természetfotókat felsorakoztató kiállítását a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet (TEMISZ).
Július 3-tól várják a klasszikus zene iránt érdeklődő közönséget az idei Farkas utcai nyári hangversenysorozatra. A kolozsvári koncertekre szerda esténként 19 órától kerül sor a Farkas utcai református templomban.
Soha nem látott számú közönség- és szakmai díjat adtak át a szatmárnémeti Harag György Társulat június 29-én tartott, az ünnepi évadot lezáró gáláján.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)