Fotó: Veres Nándor
A magyar népművészet, a néptánc és népzene egyedülállóan izgalmas világába kalauzol a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes legújabb előadása, A magyar tánc évszázadai. Az „ismeretterjesztő néptáncműsor” rendezője és koreográfusa Diószegi László, a bemutatót szerdán 19 órától tartják.
2016. március 08., 19:352016. március 08., 19:35
„Ez a műsor nagyon sok mindenre választ és fogódzókat ad a tánc, a népzene, a népviselet területén” – mutatott rá András Mihály, a Hargita-együttes művészeti vezetője a produkció beharangozó sajtótájékoztatóján.
Az igazgató elmondta, Diószegi László történész, koreográfus rendezése által egy Kárpát-medencei merítést kapunk a magyar tánc évszázadaiból. Ez nemcsak a közönségnek jó, hanem a tánckarnak is, hiszen olyan táncokat kellett megismerniük és megtanulniuk, ami szakmai fejlődésüket segíti és nyitottabbá, képzettebbé válnak általuk.
„Diószegi Lászlóban olyan nagyszerű embert ismertünk meg, aki nemcsak táncokat, tánctechnikai lépéseket tanított nekünk, hanem emberileg, lelkileg is nagyra nőttünk mellette. Meglátszik az egész csapaton az ő személyiségének a hatása” – mesélt a közös munkáról Szabó László tánckarvezető.
A magyar tánc évszázadai című műsorban az alkotók a magyar néptánc történeti, táji tagozódását, művelődéstörténeti hátterét és európai kultúrtörténeti összefüggéseit kívánják bemutatni. Az előadás könnyed, ismeretterjesztő stílusban mutatja be a különböző tánctípusokat, a zenekíséret jellegzetességeit és kitér a népviseletek bemutatására is.
Diószegi László hangsúlyozta, régóta figyeli a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes működését és nagy örömmel jött hozzájuk dolgozni. „Ez a műsor nekem a szívem csücske, mert párhuzamosan történész és koreográfus is vagyok, és ez a két tevékenység ritkán ér össze. Itt most összeért. A műsorban az elkészített koreográfiákat egyfajta ismeretterjesztő előadással kötöm össze” – fogalmazott Diószegi.
A magyar tánc évszázadai című produkció szerdán és csütörtökön is este 7 órától tekinthető meg a csíkszeredai városi művelődési házban. Ezeken az előadásokon Mihó Attila és bandája muzsikál. A produkció viselettervezője Ratkó Lujza, művészeti munkatársak: Farkas Tamás, Gál Nóra és Németh Antal.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
szóljon hozzá!