Meghalt Makk Károly filmrendező

Meghalt Makk Károly filmrendező

Fotó: MTI

Életének 92. évében szerdán elhunyt Makk Károly Kossuth-díjas filmrendező, a magyar mozgókép mestere, a nemzet művésze – tudatta az MTI-vel a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, amelynek az elnöke volt.

MTI

2017. augusztus 30., 20:012017. augusztus 30., 20:01

2017. augusztus 31., 08:542017. augusztus 31., 08:54

Az 1945 utáni rendezőnemzedék legegyénibb hangú, különös látványérzékenységű tagja a magyar és az egyetemes filmművészet meghatározó egyénisége volt. A cannes-i filmfesztiválra hat filmjét – Liliomfi, Szerelem, Macskajáték, Egy erkölcsös éjszaka, Egymásra nézve, Az utolsó kézirat – meghívták az Arany Pálmáért folyó versenybe.

A Szerelem megkapta a zsűri díját, a katolikus sajtó díját, Darvas Lili és Törőcsik Mari alakítását külön kiemelte a zsűri. Filmjei megjárták a londoni, a New York-i, a San Sebastián-i, a madridi fesztiválokat és számos díjat nyertek.

Makk Károly Berettyóújfaluban született 1922. december 22-én. Érettségi után fizetés nélküli gyakornok lett a Hunnia Filmgyárban és beiratkozott a pesti egyetem esztétika-magyar szakára. A második világháború miatt megszakadt tanulmányait Debrecenben, majd ismét Budapesten folytatta, aztán a Sarló Filmvállalathoz került.

1946-ban felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, osztályfőnöke Radványi Géza volt, akinek később asszisztense lett a Valahol Európában készítésénél. Végzése előtt kirúgták, mert egy kötelező feladatként kapott, úttörő témájú filmjéből az illetékesek hiányolták a szocialista realizmus ismertető jegyeit. A forgatást is, a főiskolát is félbe kellett hagynia. Rövid időre a Híradó- és Dokumentum Filmgyárba került, ezután fél évig traktorosként dolgozott, mígnem Nádasdy Kálmán "suba alatt" levizsgáztatta, és megkaphatta a diplomáját.

Még harmincéves sem volt, amikor 1954-ben első rendezésével, a Szigligeti Ede vígjátékából készült Liliomfival halhatatlant alkotott. A ma is felhőtlen szórakozást nyújtó filmnek csaknem hétmillió nézője volt. 1955-ben mutatták be a 9-es kórterem című filmjét, amelyben a korra nem jellemzően meglepően erős volt a társadalomkritikai hang. A következő években forgatott sikeres közönségfilmeket (Mese a 12 találatról, Fűre lépni szabad) és feszültséggel teli lélektani drámát is (Ház a sziklák alatt).

Irodalmi indíttatású filmrendező volt, többnyire rangos irodalmi alkotásokat vitt a vászonra. A Déry Tibor két novellája alapján készült Szerelem a magyar filmművészet kiemelkedő alkotása, amelyben felejthetetlen alakítást nyújtott Darvas Lili, Törőcsik Mari és Darvas Iván. A forgatókönyv politikai okokból hat évig fiókban hevert, és 1970-ben csak úgy készülhetett el, hogy a történet hőse nem Kádár, hanem Rákosi börtönéből szabadul.

A film 1971-ben Cannes-ban elnyerte a zsűri díját és még számos magyar és nemzetközi elismerésben részesült, a 12 legjobb magyar film közé is beválasztották. Negyvenöt évvel később 2016-ban újra bemutatták a 69. cannes-i fesztiválon, a nagy klasszikusok felújított változatát bemutató Cannes Classics elnevezésű programban.

Formanyelvi bravúr volt az Örkény-kisregényből készült Macskajáték, amelyet 1974-ben Oscar-díjra is jelöltek, hangulatos korrajzot adott az Egy erkölcsös éjszaka, Hunyady Sándor elbeszélésének filmváltozata. Az 1982-es, Galgóczy Erzsébet Törvényen kívül és belül című regényéből készült Egymásra nézve a magyar filmtörténetben az elsők között beszélt az 1956 utáni megtorlásokról, és az első magyar film volt, amely leszbikus kapcsolatot ábrázolt.

Az 1956-os forradalom fiatal mártírjainak állított emléket az 1990-ben forgatott Magyar Rekviem. Dosztojevszkij kisregényéből 1998-ban amerikai-magyar koprodukcióban készült A játékos. 2003-ban rendezte az árulás és szerelem témáját boncolgató Egy hét Pesten és Budán című filmdrámát, 2009-ben mutatták be a korrupcióról, a politika és a bűnözés összefonódásáról készített Így, ahogy vagytok című politikai krimijét.

Az MTI-nek 90. születésnapja alkalmából adott interjúban azt mondta, több filmje is van, amelyekre nagyon büszke, de nem tudna kedvencként egyetlen egyet kiemelni közülük, mint ahogy a legsikeresebbet sem szívesen nevezné meg. Mint fogalmazott, a rendező elvégzi a dolgát, de utána nem rajta múlik, hogy a világ elfogadja-e a kész alkotást. Példaként említette az 1958-as Ház a sziklák alatt című filmjét, amelyet "meglehetősen erősnek" érzett, azonban az akkori kultúrapolitika az alkotást nem tartotta "elég humanistának", a San Franciscó-i fesztiválon viszont elnyerte a legjobb film díját. "Most akkor kinek higgyen az az ember” – tette föl a kérdést.

1951-től tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 1975-től egyetemi tanárként. 1959-ben Balázs Béla-díjat kapott, 1970-ben érdemes művész lett, 1973-ban Kossuth-díjat vehetett át. 1982-ben lett kiváló művész, 1994-ben a Magyar Filmszemle életműdíját kapta meg. 2004-ben a Magyar Mozgókép Mestere címmel tüntették ki, ugyanebben az évben lett Budapest díszpolgára. 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend a Csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést vehette át, és megkapta a filmkritikusok életműdíját. Prima-díjas lett 2008-ban, a nemzet művésze címet 2014-ben nyerte el. Számos nemzetközi filmes díj birtokosa volt, 2016-ban Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját kapta meg.

2012-ben szülővárosában, Berettyóújfaluban róla nevezték el egy helyi mozit. 2014 novemberében jelentette meg Szeretni kell - Egy élet filmkockái című életrajzi könyvét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 06., szombat

Most vagy soha! – A film készítésének kulisszatitkaiba avatnak be erdélyi turnéjukon az alkotók

Első erdélyi helyszínként Marosvásárhelyen tartottak vetítéssel egybekötött közönségtalálkozót péntek este a Most vagy soha! című film alkotói.

Most vagy soha! – A film készítésének kulisszatitkaiba avatnak be erdélyi turnéjukon az alkotók
2024. április 04., csütörtök

A kultúra nem lóverseny, hanem a boldog sokféleség terepe – Visky András Kossuth-díjáról, alkotásról, megajándékozottságról

„Kitelepítés című könyvem azt a kérdést feszegeti, vajon értelemmel bír-e az életünk, hiszen talán nem a szenvedés, hanem az értelmetlen szenvedés az, ami elviselhetetlen” – fogalmazott a Krónikának adott interjúban Visky András író, dramaturg.

A kultúra nem lóverseny, hanem a boldog sokféleség terepe – Visky András Kossuth-díjáról, alkotásról, megajándékozottságról
2024. április 04., csütörtök

A Semmelweis című filmmel nyit, számos friss alkotást kínál közönségének a Brassói Magyar Filmnapok

Immár harmadik alkalommal szervezi meg a magyar filmnapokat a Cenk alatti városban a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Bukarest a brassói Secvențe Kulturális Egyesülettel és a Barcasági Magyarságért Egyesülettel közösen.

A Semmelweis című filmmel nyit, számos friss alkotást kínál közönségének a Brassói Magyar Filmnapok
2024. április 04., csütörtök

Elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, aki gazdag szépprózai életművet hagyott maga után

Életének 94. évében szerdán elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

Elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, aki gazdag szépprózai életművet hagyott maga után
2024. április 04., csütörtök

Fekete Vince költő a meghívottja a Kolozsvári Állami Magyar Színház költészet-napi eseményének

Fekete Vince József Attila-díjas és Magyarország Babérkoszorújával kitüntetett költő a meghívottja az április 10-én, szerdán este 6 órától, a magyar költészet napja előestéjén a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében tartandó eseménynek.

Fekete Vince költő a meghívottja a Kolozsvári Állami Magyar Színház költészet-napi eseményének
2024. április 03., szerda

Minden politikai történet mögött intim drámák állnak – Fontos kérdéseket feszeget a kolozsvári színház új előadása

Az átpolitizált társadalmakban megőrizheti-e önmagát a nagybetűs Ember – erre a kérdésre keresi a választ a Kolozsvári Állami Magyar Színház új produkciója, a Stuart Mária. Friedrich Schiller darabja a 16. századi angol és skót királynő története.

Minden politikai történet mögött intim drámák állnak – Fontos kérdéseket feszeget a kolozsvári színház új előadása
2024. április 03., szerda

Miniévaddal, költészetnappal ünnepel a 70 éves szatmárnémeti Harag György Társulat

Április 10. és 15. között ünnepli alapításának 70. évfordulóját a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata – közölte a színház.

Miniévaddal, költészetnappal ünnepel a 70 éves szatmárnémeti Harag György Társulat
2024. április 02., kedd

KAF-emlékestet tartanak Kolozsváron a magyar költészet napján

Emlékestet tartanak a magyar költészet napján, április 11-én a december végén elhunyt Kovács András Ferenc József Attila- és Kossuth-díjas, Artisjus irodalmi nagydíjas költő, esszéíró, műfordító emlékére Kolozsváron.

KAF-emlékestet tartanak Kolozsváron a magyar költészet napján
2024. április 01., hétfő

Egyed Péter íróra, filozófusra emlékeznek a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház és az Erdélyi Múzeum-Egyesület április 6-án, 16 órától a színház stúdiótermében Egyed Péter-emlékestet szervez a 2018-ben elhunyt író, filozófus tiszteletére – közölték a szervezők.

Egyed Péter íróra, filozófusra emlékeznek a Kolozsvári Állami Magyar Színházban
2024. március 31., vasárnap

Elhunyt Tordy Géza színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja

Meghalt Tordy Géza színművész – közölte a Nemzeti Színház szombat este az MTI-vel.

Elhunyt Tordy Géza színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja