2007. február 16., 00:002007. február 16., 00:00
Hunyadi Lászlónak azállamférfiakról, írókról,költőkről, egyházi személyiségekről vagytudósokról készített portréi,domborművei, köztéri szobrai, ötvösmunkái,plakettjei nemcsak Erdélyben, hanem szerte a világbanismertek.
A szobrászművész a rólamegjelent Hunyadi László művészete címűkötetről úgy vélekedett, talán meg semérdemelte, olyan szép lett. „Ez a kötetösztönöz, hogy tovább dolgozzam, akárcsakaz, hogy ilyen sokan eljöttek a bemutatóra. Azt jelenti,hogy az emberek érdeklődnek irántam, szeretnek” –fogalmazott a 73 éves művész.
Az Üzenet Erdélyből címűkötetben Novák József az erdélyi magyartörténelmi családok, városok címereitörökítette meg. A könyvet, illetve az alkotómunkásságát Pál-Antal Sándortörténész mutatta be. A történészelmondta, a kötet a történettudomány olyanterületét ismerteti, amellyel a rendszerváltáselőtti időben meglehetősen kevesen foglalkoztak. 1989 utánélénkült meg az érdeklődés atörténelmi jelképek és szimbólumokiránt, Novák József is akkor kezdett ismerkednia heraldikával.
Pál-Antal Sándor aKrónikának elmondta, a jól sikerült munkaörömével vette kézbe a kétszázötvencímert tartalmazó albumot. Novák Józseftovábbi terveit ismertette lapunkkal, mint kifejtette: akövetkezőkben az erdélyi szászok címereinekbemutatása készül.
A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.