Közös honlapot, hűségkártyát és közönségszervező projektet indítottak a kincses városbeli teátrumok.
2017. szeptember 26., 20:162017. szeptember 26., 20:16
Nagyszabású közös közönségszervező projektbe fogtak a kolozsvári teátrumok, a két hivatalos állami színház és a független színházak egyaránt részt vesznek benne. A projekt keretében kedden elindították a Teatruincluj.ro című oldalt, ahol a kincses város valamennyi színházi produkciójáról egy helyen értesülhet a színházat kedvelő közönség. Nemcsak az előadások helyszínét és időpontját, hanem az előadások nyelvét és a rendelkezésre álló fordításokat is feltüntetik a honlapon.
A két hivatalos állami társulat mellett a Reactor színházi központ, az Ecsetgyár és annak stúdiójában működő ColectivA és a GroundFloor Group, valamint a Váróterem Projekt és székhelyük, a ZUG.zone vesznek részt az össznépi színházi összefogásban.
Kelemen Kinga, a projektvezetője elmondta: egyúttal hűségkártyát vezetnek be a kolozsvári kulturális piacra, amelynek neve Interdependent – nem kell szövegértelemező zseninek lenni, hogy értsük: a kulturális élet szereplőinek egymástól való függőségére utalnak vele. Az elképzelés egyébként egyszerű:
Az első jegy vásárlásakor a néző megkapja a kártyát is a kibocsátó intézmény pecsétjével, a cél pedig mind az öt intézmény pecsétjét megszerezni, ezután jár az ingyenelőadás.
Kelemen Kinga hozzáfűzte, az első ötven nézőnek, aki teljesíti a kolozsvári színházi túrát, meglepetéssel is kedveskednek majd. Az ingyenes előadás megtekintése előtt még annyi dolga van nézőnek, hogy a Teatruincluj.ro oldalon érvényesíti, azaz regisztrálja a kártyáját. Erre azért van szükség, hogy a projekt kezdeményezői pontosan lemérhessék, mennyiben sikerül növelniük a közönség érdeklődését. Összesen ötezer kártyát nyomtattak, de már azt sikernek könyvelnék el, ha legalább 50 néző beszerezné az évad során mind az öt pecsétet. „Mindennek helye van a nap alatt, csak meg kell találni a közönséget” – magyarázta Kelemen Kinga.
Oana Mardare, a Reactor színházi központ képviselője elmondta: fontos, hogy az állami és a független színházak együttműködjenek,
A független színházak is megkezdték az új évadot, szerdán és csütörtökön a Reactor a Kolozsvári csoda (Miracolul de la Cluj) című dokumentarista előadását mutatják be. Az Ecsetgyárban a szintén dokumentarista Rabszolgák (Sclavi) című előadás bemutatójára kerül sor holnap. A Váróterem Projekt Unpredicted című előadását szeptember 29-én este nyolc órakor mutatják be Sinkó Ferenc rendezésében.
Újságírói kérdésre azt is elmondták a független színházi társulatok képviselői, hogy
Emellett a legnagyobb veszély a város „dzsentrifikációjában” látják, ugyanis attól félnek, hogy az egyre szaporodó ingatlanberuházások, fejlesztések miatt még inkább a város perifériájára szorulnak. A projektet a kulturális minisztérium alárendeltségében működő Román Kulturális Alap és a kincses városbeli polgármesteri hivatal támogatta.
Három alkotó kapta a Méhes György Alapítvány idei elismeréseit, az összesen 9000 euró értékű díjakat Kolozsváron adták át.
Elsősorban iskolásoknak szánt előadással bővült a szatmárnémeti Harag György Társulat repertoárja: a Ludas Matyi Szatmárban című, megújult produkcióval – közölte a színház.
Két székelyföldi helyszíne is lesz szombaton, május 18-án az Orgonák éjszakája programsorozatnak, Sepsiszentgyörgy és az udvarhelyszéki Homoródalmás – közölte hétfőn az MTI-vel a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy.
Gyerekeknek, kiskamaszoknak szóló, interaktív tantermi előadás premierjét tartja a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház – közölte a társulat.
Bihar megyei középiskolások számára szerveznek a függőségekről szóló projektet, amelynek záró, fórumszínházi eseményét Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében tartják.
Teniszpálya alatt találták meg a ferencesek fél évezrede eltűnt templomát Visegrádon – közölte a magyarországi Nemzeti Régészeti Intézet a közösségi oldalon.
Magyar klasszikus és kortárs darabok, vidéki és külhoni magyar társulatok is helyet kaptak a budapesti Nemzeti Színház májusi műsorában; Marosvásárhelyről, Székesfehérvárról és Szombathelyről érkeznek vendégelőadások Budapestre.
Május 17-től szerepel a romániai mozik műsorán Breier Ádám egyedi hangú debütfilmje, egy keserédes magyar dramedy a gyászról, a családról és arról, hogy mindig mindenkinek igaza van.
Benedek Elek nyomában címmel szervezik meg a Szabédi-napokat pénteken Kolozsváron, szombaton pedig a Maros megyei Szabédon.
Erdélyi magyar, magyarországi, valamint román színi egyetemekről érkeztek színis hallgatók a csütörtökön kezdődött csíkszeredai Unscene fesztiválra, ahol vizsgaelőadásokkal mutatkoznak be.
szóljon hozzá!