Közelkép: Rock ’n’ roll diktatúra

Hacsak nem politikusról, forradalmárról vagy vallási vezetőről van szó, kevés ember mondhatja el magáról, hogy már életében musicalt írtak róla – pláne egy olyan kis országban, mint Magyarország. Fenyő Miklós mégis közéjük tartozik, hiszen a rock ’n’ roll magyar nagyöregjéről – akiről ma már kevesen tudják, hogy a nyolcvanas években tett egy meglehetősen kínos kirándulást az elektronikus zene, a break világába is – Made in Hungaria címmel született musical, amelynek most a filmváltozata is elkészült.

Balogh Levente

2009. május 27., 10:312009. május 27., 10:31

A sztori életrajzi adatokon alapszik, persze kissé módosítva azokat: a hatvanas évek elején az 1956-ban Amerikába disszidált Fenyő család az akkor még csak tizenéves Mikivel együtt hazatér Magyarországra. A fiú már kinézetével is kirí környezetéből, hiszen a korabeli amerikai ízlés szerint öltözködik, és kívülről fújja a rock and roll sztárok, Jerry Lee Lewis és Buddy Holly számait.

Ez a hatvanas évek Magyarországán nem a legszerencsésebb párosítás: régi cimborái is idegenkednek tőle, Bigali elvtárs, a buzgómócsing párttitkár pedig karhatalommal vet véget első színpadi fellépésének. A zenés-táncos történet során aztán az ellendrukkerek aknamunkája ellenére a szerelem is rátalál, és persze a Ki mit tud?-győzelem jelentette hepiend sem marad el.

Bár a sztori fakocka bonyolultságú, és igazi hollywoodi fordulatokkal operál, a Made in Hungaria mégis élvezetes film. Nem hiányzik belőle ugyanis a humor: Bigali elvtárs képében kitűnően karikírozza a kor egyik meghatározó figuráját, a félművelt, de mégis teljhatalmú pártkádert.

Emellett jól sikerült képi és verbális gegek is viszonylag sűrűn előfordulnak, amelyek a puhuló diktatúra abszurdságára világítanak rá. A lényeget azonban természetesen a zenés-táncos betétek jelentik.

Made in Hungaria.
Magyar zenés film, 100 perc, 2009.
Rendezte: Fonyó Gergely.
Szereplők: Szabó Kimmel Tamás, Fenyő Iván, Valentin Titánia, Hegedűs D. Géza, Dunai Tamás, Scherer Péter.
Írta: Köbli Norbert, Tasnádi István,
Kép: Csukás Sándor.
Zene: Fenyő Miklós.
Értékelés az 1–5-ös skálán: 4

Amelyek meglepően jól sikerültek, a Hungária-slágereket sikerült szervesen beépíteni a történetbe, és a táncjelenetek is kellőképpen visszafogottak és jól koreografáltak ahhoz, hogy ne a gagyibb, hanem a nívósabb hollywoodi musicaleket idézzék fel a nézőben, már csak azért is, mert a színészekről az is kiderül, hogy kitűnően énekelnek.

Ahhoz, hogy a Made in Hungaria kellemes csalódást okozzon a nézőnek, nagy mértékben hozzájárul a színészi gárda alakítása is. A fiatal színészek közül a Mikit játszó Szabó Kimmel Tamás emelkedik ki, aki csöppet sem tűnik rutintalanabbnak, mint a filmbéli ellenlábasát, Rönét, a Csókkirályt játszó Fenyő Iván.

A „régi gárda” tagjai közül Hegedűs D. Géza és Dunai Tamás rutinosan hozzák a rájuk bízott figurát, Scherer Péter viszont Bigali elvtárs szerepében egyszerűen frenetikus. A barna műszálas ingben, szinte hónaljig felhúzott nadrágban megjelenő mitugrász apparatcsik már megjelenésében is nevetséges, de Scherer olyannyira képes életet lehelni a figurába, hogy minden gesztusa, minden megszólalása nyomán biztosított a nevetőgörcs.

A karakter egy-két kiszólása pedig idővel vélhetően szállóigévé válik. Ennek nyomán valószínűsíthető, hogy a Made in Hungaria nem csak a flitteres zakóban, elvisesre belőtt séróval közlekedő Fenyő Miki-rajongó jampiknak jön majd be, de azok is élvezni fogják, akik nem feltétlenül Buddy Holly vagy Hungária-lemezekkel a párnájuk alatt alszanak el esténként.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en
2025. április 29., kedd

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán

Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán
2025. április 28., hétfő

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken

A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken
2025. április 27., vasárnap

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést

A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést