2010. december 16., 09:502010. december 16., 09:50
A bűnfilmek varázsától lenyűgözött rendezők sorához most John Luessenhop is csatlakozott, aki tíz évvel ezelőtti, A fogoly (Lockdown) című börtönfilmje óta most hallat magáról először a Takers című mozival. A filmben – amelynek címét nagyjából lenyúlókként fordíthatnánk – néhány nagymenő Los Angeles-i bankrabló mindennapjaiba vezeti be a nézőt, akik természetesen a nagy dobásra készülnek.
Luessenhop azonban a végeredmény alapján túl nagy fába vágta a fejszéjét: bár az alapsztori lehetővé tette volna, nem tudott szabadulni a műfaj kliséinek rabságából, ezért aztán hiába próbált fordulatos történetet fabrikálni, a kínos megoldások az átlagos, befulladt próbálkozások közé rántják le a filmet.
A sztori egyszerű: adott egy luxusbűnözőkből álló csapat – akik azonban természetesen kemény fiúk, és a legjobbak a szakmában –, akik a lehető legvalószínűtlenebb trükkökkel járnak túl a banki alkalmazottak és a hatóságok eszén, ezért könnyedén rabolják ki a legjobban őrzött pénzintézetet is.
Az idill azonban nem tart sokáig, mivel épp egy jól sikerült akciót követően szabadul ki a börtönből egykori társuk, aki részben az ő hibájukból került rács mögé, ezért tartoznak neki. Ő pedig be is nyújtja a számlát: ráveszi őket, hogy a börtönben kapott egyik tipp alapján tartsanak vele egy újabb bankrablásban. A társaság rekordidő alatt ki is dolgoz egy merész és látványos tervet, ám természetesen semmi sem úgy alakul, ahogy előre eltervezték.
Amerikai akciófilm, 2010, 107 perc. Rendezte: John Luessenhop. Producer: William Packer. Szereplők: Zoe Saldana, Hayden Christensen, Matt Dillon, Paul Walker, Idris Elba. Írta: John Luessenhop, Peter Allen. Kép: Michael Barrett. Zene: Paul Haslinger. Értékelés az 1–10-es skálán: 6 |
Luessenhop tehát első blikkre amolyan klasszikus, bosszúfilmbe oltott heistmozit forgatott, amelyben a hangsúly a minden akadályt játszva legyőző, a technikai kihívásokat egy Charlie angyalaiba oltott McGyver zsenialitásával leküzdő bűnözők kreativitásán van. Csakhogy igazából semmi eredetivel nem találkozunk, a történet minden elemét láttuk már korábbi filmekben. Az aprólékos, hatalmas anyagi és energiaráfordítást igénylő akciókat mintha az Ocean’s Elevenből kölcsönözték volna, a magánéleti konfliktusokkal is bőségesen megvert bűnözők, valamint a kiégett, csak a szakmájának élő zsaru figurája pedig mintha a Szemtől szembent idézné – csak persze távol áll attól, hogy a klasszikus történethez fölnőjön.
Az egész film olyan hatást kelt, mintha minden egyes jelenetet gondosan kimásoltak volna korábbi sztorikból, hogy aztán klipszerűen összevágják őket. A klipszerű jelző nem véletlen: a film szinte mindvégig állandóan berezonáló kézikamerás, illetve steadycames felvételek gyorsan egymás után vágott képeiből áll össze, amitől néha igazán nehezen követhető, főképp az akciójelenetekben. A Takerst a színészek játéka sem teszi sokkal élvezhetőbbé, sem a rendőrt játszó Matt Dillon, sem a mozitörténetbe az ifjú Anakin Skywalkerként bevonult Hayden Christensen tetovált bankrablója nem esélyes arra, hogy a mozitörténet klasszikus karakterei között emlegessék őket.
Különösen kínosak azok a jelenetek, amelyek már tizenöt évvel ezelőtt is cikinek számítottak már egy közepes akciófilmben is. Ilyen például az a snitt, amelyben a nyitányban elkövetett bankrablást követően a főhősök sorban, egymás mellett haladva, lassítva lépkednek a kamera felé, miközben mögöttük látványos tűzgömbbé olvadva felrobban egy helikopter, vagy az, amelyben a bankrabló testvérpár amolyan botcsinálta Butch Cassidy és a Sundance kölyök utánzatként, szívet tépő hegedűszóló akkordjaira rohan ki a búvóhelyéül szolgáló épületet körülvevő rendőrök ellen.
Arról nem is beszélve, hogy a filmből nem hiányozhat a bűn által megkísértett, de azért a kulcspillanatban hősies zsaru figurája sem, így aztán a Takers akár a Hogyan ne készítsünk heist movie-t című oktatófilm prototípusa is lehetne. Még akkor is, ha a végét amolyan cliffhangerrel zárják le, azaz nem tudjuk meg, mi lesz az életben maradt főhősök sorsa – és ez abból a szempontból meglehetősen baljóslatú, hogy akár egy folytatás lehetőségét is magában hordozza. Egy, a műfaj minden elcsépelt kliséjét felvonultató, de nem parodisztikus, hanem önmagát túlságosan is komolyan vevő filmből két részt is leforgatni ugyanis szinte már akkora bűn, mint kirabolni a legközelebbi bankfiókot.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.