Közelkép – Föltámadt a Star Wars-mítosz

Tíz – vagy, ha az utolsó rész, a nyomokban nézhető A sithek bosszúja kivételével a Csillagok háborúja-mítoszhoz igencsak méltatlan három előzményfilmet nem vesszük figyelembe, akkor 33 – éve várnak már a Star Wars-rajongók arra, hogy a sci-finek nem igazán nevezhető, az általános megegyezés szerint űroperának minősített történet újabb folytatást kapjon.

Balogh Levente

2015. december 20., 19:312015. december 20., 19:31

Az új filmhez a nézők által mérsékelt rajongással fogadott második trilógia után vérfrissítésre volt szükség, ami meg is történt, azáltal, hogy a Csillagok háborúja megálmodója, George Lucas eladta a Lucasfilmet és az összes jogot a Disneynek.

Bár akkoriban sokan fanyalogtak, attól tartva, hogy bugyuta gyerekfilmmé fokozzák le a történetet, ez egyrészt azért bizonyult alaptalannak, mert ez az előzménytrilógiával már amúgy is megtörtént, másrészt pedig azért, mert a Disney illetékesei a jelek szerint tudták, milyen kincs került a kezükbe, és még a Star Wars-univerzum atyjánál, George Lucasnál is jobban tisztában voltak vele: ehhez bizony nem szabad akárhogy hozzá nyúlni. Ezért aztán rendezőnek azt a J. J. Abramst kérték fel, aki már a Star Trek-történetekbe is új életet lehelt – igaz, az eredeti sztorikhoz képest jóval több akció került beléjük, viszont a történetek így is jók voltak, a rajongók pedig jórészt kedvelték őket.

Abrams a Csillagok háborúja világában is képes volt az eredeti trilógiához méltó filmet készíteni – a gond csak az, hogy bizonyos helyzetekben túlságosan is ragaszkodott az eredeti sztorihoz.
Az ébredő erő harminc évvel A jedi visszatér után játszódik, amelyben a lázadók fényes győzelmet arattak a Galaktikus Birodalom fölött, megölték a császárt, Darth Vader is meghalt, és a második Halálcsillagot is sikerült elpusztítani. A sötét oldal erői azonban a megrendítő csapás után nem pusztultak el: a birodalom romjain kiépült az Első rend, amely ugyanazokkal az eszközökkel küzd a köztársaság és az ellenállók ellen, mint annak idején Palpatine császár.

Az új sztori főszereplője – ha már 2015-öt írunk, és a politikai korrektség hazájában készült a film – egy nő és egy afroamerikai karakter – ezzel azonban semmi gond sincs. Rey, a Tatuinhoz hasonlóan sivatagos Jakku bolygón fémhulladékgyűjtésből élő, fiatal, öntudatos lány és Finn, a kegyetlenkedésektől megcsömörlött, dezertőr rohamosztagos karaktere is hiteles és szerethető, akárcsak a hozzájuk csatlakozó, vakmerő és tehetséges pilótáé, Poe Dameroné.

Az új főgonosz Darth Vader „utódja\", Kylo Ren, aki mindenben az egykori sith nagyúr nyomdokaiba kíván lépni, ezért a kegyetlenkedéstől egy pillanatig sem riad vissza, hogy elkapja Reyt és Finnt a Palpatine helyét átvevő új fővezér, a rejtélyes Snoke szolgálatában.

Miközben látszik, hogy az alkotók megpróbáltak új elemeket is becsempészni a Csillagok háborúja-univerzumba, azért biztonsági játékot is játszanak: a filmből lépten-nyomon visszaköszönnek a negyedik résszé „lefokozott\" eredeti első rész, az Egy új remény fordulatai, ami egy idő után sajnálatos módon kiszámíthatóvá teszi a cselekményt. Még nagy vonalakban sem igazán mertek eltérni a Luke Skywalker lázadókhoz való csatlakozásának történetét bemutató epizódtól, ami egy idő után tényleg bosszantó, és a bátorság hiányára vall – el lehetett volna kerülni az előzménytrilógia hibáit úgy is, ha nem ragaszkodnak görcsösen ahhoz, hogy mindent bemutassanak még egyszer, ami egyszer már bejött, csak modernebb köntösben.

Mindazonáltal Az ébredő erő nagy erénye, hogy sokkal hitelesebbek a karakterek, élőbbek a párbeszédek, életszerűbbek a fordulatok, mint az 1977 és 1983 között készült első három epizódban. Szintén pozitívum, hogy számos, megoldásra váró rejtéllyel is szembesülünk.
A látványvilágra pedig egyáltalán nem lehet panasz – nincsenek túlzsúfolt jelenetek, az eredeti trilógia képi világát idéző, letisztult képek jellemzik, és a számítógép-animációt sem tolják túl – csupán annyira, hogy a klasszikus űrcsaták immár az igazi, második világháborús dogfightok látványvilágát idézik, ami egyáltalán nem negatívum, sőt.

Amikor pedig az eredeti trilógia főszereplői is felbukkannak, akkor az ember valóban érzi: az tényleg igazi Csillagok háborúja-film: abba a jelenetbe, amikor Han Solo az Ezeréves sólyomba belépve kijelenti: „Chewie, itthon vagyunk\", bizonyára nem csupán jelen sorok szerzője borzongott bele.
Szóval kijelenthető: a biztonsági játék néha bosszantó, de az Ébredő erő összességében igazi Star Wars-film, amely új életet lehelt a messzi-messzi galaxis szereplőibe. Abban azért reménykedünk, hogy a folytatásban több eredetiséget is föl mernek majd vállalni. n Balogh Levente

Star Wars: Az ébredő erő (Star Wars: Episode VII – The Force Awakens – amerikai sci-fi, 136 pery, 2015). Rendezte: J. J. Abrams. Szereplők: Daisy Ridles, John Boyega, Adam Driver, Harrison Ford, Carrie Fisher, Mark Hamill. Írta: J. J. Abrams, Lawrence Kasdan. Kép: Daniel Mindel. Zene: John Williams.

Értékelés az 1–10-es skálán: 9

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat