Még mindig kényes téma a zsidók legyilkolása – Kovács Szabolcs történész az 1944-es nagysármási mészárlást feldolgozó kötetéről

A történelem kényes témáival sokszor nem szívesen foglalkoznak a szakemberek, hiszen bizonyos események érzékenyen érinthetnek sokakat. Ebbe a kategóriába tartoznak az erdélyi lakosság ellen 1940-ben és 1944-ben elkövetett atrocitások is. Kovács Szabolcs csíkszeredai történész ennek ellenére nyúlt bátran és határozottan a Maros megyei Nagysármáson élt zsidók kivégzésének történetéhez, kötetet írt az események részleteiről, hátteréről.

Szárazajta, Magyarremete, Gyanta, Ipp, Szilágynagyfalu, Köröstarján, Nagysármás – csak néhány falu abból a tizenhétből, amelyekben atrocitásokat követtek el 1940-ben a román, majd 1944-ben a magyar és a zsidó lakosság ellen.

A kivégzések, gyilkosságok nem csak a még élő szemtanúk emlékezetében élnek, hanem szinte a kollektív tudattalan részeivé váltak, sok település lakói érzik úgy, hogy az események nyomát szinte bélyegként viselik magukon.

Az atrocitások rengetek részlete máig ismeretlen, levéltárak homályába vész.

A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen végzett történész ezt a hiányosságot pótolta részben, amikor megírta a nagysármási események „krónikáját”. A nagysármási zsidók meggyilkolása (1944. szeptember 16–17.) – Magyarok, románok és zsidók a magyar katonai megszállás időszakában című könyv kizárólag online, ingyenesen letölthető e-könyv formában jelent meg a Clio Kötetek 4. kiadványaként.

1944. szeptember 16-án és 17-án Pusztakamaráson végezték ki, lőtték agyon az előzetesen összegyűjtött 126 nagysármási zsidót, akik közül a legfiatalabb egy éves csecsemő volt, a legidősebb pedig 83 éves.

A szerző kifejtette, tulajdonképpen a téma találta meg őt, nem ő a témát: a kutatás kezdetét hatalmas iratanyag jelentette, melyet a kilencvenes években a Bukarestben található CNSAS (Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács) levéltárában digitalizált, illetve fényképezett be az amerikai United States Holocaust Memorial Museum két munkatársa. Ezt az anyagot juttatta el Kovács Szabolcshoz egy barátja, felajánlva, hogy dolgozza fel.

A nagy mennyiségű, rendezetlen, „ömlesztett” iratanyag a nagysármási tömeggyilkosság ügyében zajlott perekhez kapcsolódott. Bár a feladat nem tűnt egyszerűnek, Kovács Szabolcs izgalmas kihívásként tekintett rá.

A történész elmondta, ezek az atrocitások, események alig vannak feldolgozva a szakirodalomban, ha esetleg írtak róluk, akkor többnyire politikai felhanggal írtak.

Mint kifejtette, a feldolgozatlanságnak több oka is van, egyrészt nehéz ezeket a mészárlásokat teljesen objektíven, minden forrást összegyűjtve bemutatni, a téma kényes volta is gátoló tényező lehet, másrészt az érdeklődés hiánya is fontos szempont.

Megjegyezte, bár a szakma nem érdeklődik a téma iránt, a nagyközönség soraiban igenis élénk kíváncsiság és érdeklődés tapasztalható. „Természetesen nagyon kényes a téma. Nagyon nehéz úgy megfogni a dolgokat, hogy az emberek lelkébe, érzékenységébe ne tapossunk bele” – vélekedik a szerző. Kovács Szabolcs könyve a nagysármási mészárlást az elkövetők szemszögéből, nézőpontjából igyekszik megragadni, ennek oka elsősorban a rendelkezésre álló források jellege.

„Lényegében némileg be volt határolva, mivel a feldolgozott források a gyilkosok szemszögéből mutatták be az eseményeket, hiszen az áldozatok nem tudtak részt venni a bírósági tárgyalásokon – ugyanis halottak voltak. Másrészt

– mutatott rá a történész.

Arról is beszélt, a témának gazdag szakirodalma van nemzetközi szinten, sok kutató foglalkozott a mészárlások, kivégzések végrehajtóinak motivációjával, a lelki mozgatórugókkal. Ugyanitt érdemes kiemelni a kérdés egy érdekes vonatkozását – melyet Ablonczy Balázs magyarországi történész is megemlített Kovács Szabolcs könyvének méltatásakor: azt, az alkoholmámor mekkora szerepet játszott a tettek elkövetésekor.

„Igen, a részegség gyakran előfordult, nem csak a kivégzők körében, hanem például az exhumálást végző orvos esetében is” – mutatott rá a szerző. A torokszorító téma érzelmi hatásai kapcsán a szerző kissé viccesen megjegyezte, hogy szerencsére nem tudott hozzá teljesen közömbösen viszonyulni, ami azért jó, mert ha teljesen hidegen hagyták volna a bemutatott, leírt események, akkor most azon aggódna, hogy egy pszichopata lappang benne. Arra is kitért, hogy időnként megerőltető volt foglalkozni az anyaggal, főleg a gyilkosok vallomásait volt nehéz olvasni, feldolgozni, olykor félbehagyta a munkát, szünetet kellett tartania.

– tette hozzá a történész. Mint fogalmazott, bár időnként megdöbbentették az olvasottak, hatást gyakoroltak rá, munkája során ragaszkodott a történészi objektivitáshoz, igyekezett távolságtartó lenni, szubjektív gondolatokat nem írni a kötetbe.

Kovács Szabolcs azt is elmondta, bár a könyv megjelenése után nem volt lehetősége a nagysármásiakkal találkozni, az internetnek hála sok visszajelzést kapott, amelyek nem csak pozitívak voltak. Elmondta, hogy például egy olyan Facebook-csoportban is megosztotta valaki a könyvet, amelyben Nagysármásról elszármazott, jórészt külföldön élő magyarok vannak, és a reakciók igencsak negatívak voltak, a legtöbben azt kérdezték, hogy minek kell az ügyet újra és újra felhánytorgatni.

„Egyesek úgy vélik, hogy ez lényegében boszorkányüldözés a helyi magyarság ellen. Én a magam részéről nem gondolom, nem érzem úgy, hogy a könyvnek lenne, lett volna ilyen felhangja” – mutatott rá a történész, aki szerint ambivalens volt a hozzáállás a témához.

És persze voltak olyanok is, akik alig vagy egyáltalán nem ismerték az eseményeket, akik számára megdöbbentő volt a könyv, és azt mondták, hogy erről tudni kell, voltak akik úgy osztották meg a könyvet, hogy kell, fontos emlékezni” – mondta a szerző.

Kovács Szabolcs nagyon örül annak, hogy a könyve online formában jelent meg, szerinte így több emberhez eljut, olyanok is elolvashatják, akik nem vennék le egy könyvesbolt polcáról, vagy nem adnának ki érte pár tíz lejt.

Azt is megjegyezte, eredetileg sem „csak” a szakmának írta a könyvet, hanem a nagyközönségnek, az elsődleges cél a történetmesélés volt, az, hogy a laikus olvasható számára is érhető, érdekes, élvezhető olvasmány legyen. A szerző úgy fogalmazott, a munka során az jelentette a legnagyobb nehézséget, hogy a már említett iratanyagon, tehát a tárgyalások anyagán kívül szinte semmilyen forrásanyag nem maradt fent, így nehéz volt teljes volt, hiteles képet kialakítani, óvatosan kellett a leírtakat kezelni.