2011. június 17., 08:382011. június 17., 08:38
A szerző szerint történészek eleddig nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget ennek az „epizódnak”, a magyarok érdektelenségből bagatellizálták, a kisebb „Trianon-legendák”, geszták közé sorolták; a románok pedig azért nem foglalkoztak a témával, mert Brătianu miniszterelnököt és a liberális pártot akarták beemelni a köztudatba a „kikerekített” Románia országalapítójaként. „A feledés jótékony homályába merült tehát a királynő párizsi követsége – mert követség volt a szó legszorosabb értelmében. A forrásokból egy rendkívül izgalmas, több szálon bonyolódó és bódítóan színes történet bontakozik ki, amelyet bűn lenne nem megosztanom a Trianon-téma iránt érdeklődőkkel” – fogalmaz Koszta István új könyvével kapcsolatban. A könyvet június 16-án csütörtökön Marosvásárhelyen mutatták be. A kolozsvári és a marosvásárhelyi bemutatón a könyvet Borsi-Kálmán Béla ismertette. Csíkszeredában június 23-án, csütörtökön este 18 órakor a Székelyföld irodalmi folyóirat szerkesztőségében kerül bemutatásra Koszta István új könyve.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
szóljon hozzá!