Kortárs nyelven

Sepsiszentgyörgyi előadások Kézdivásárhelyen is. „Mindegyik előadásunkat kortárs színházi nyelven igyekszünk megfogalmazni. Manapság már nem a címek a döntő fontosságúak, hanem a színpadra állítás módja” – mondta lapunknak az új évadterv kapcsán Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója. Az október 5-én kezdődő évadot a műfaji változatosság jellemzi, akárcsak az első – a nyitónapra időzített – premiert.

2007. szeptember 20., 00:002007. szeptember 20., 00:00

Friedrich Dürrenmatt A csendestárs című tragikomédiája több nézőréteget szólíthat meg, hiszen értelmezhető az értelmiségi szerepvállalást boncolgató műként, de gengsztertörténetként is – magyarázta az igazgató. Az előadást Zakariás Zalán, a Bukaresti I. L. Caragiale Színház és Filmművészeti Egyetem végzettje rendezi. A csendestárson kívül még három nagyszínpadi előadást terveznek: John Steinbeck regényeiből készül a George és Lennie című „drámai játék”, Barabás Olga rendezésében; Ion Luca Caragiale Karnebál című komédiája, amelyet Alexandru Dabija visz színre; valamint Kellér Dezső, Paul Schönthan és Franz Schönthan A szabin nők elrablása című zenés vígjátékát, amelyet Keresztes Attila rendez. Stúdió-előadás készül Witold Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnő című groteszk komédiájából, Bocsárdi László rendezésében, továbbá lesz három egyéni műsor is: Visky András Júliáját Ruszuly Éva, az Émile Ajar Előttem az élet című regénye nyomán készülő Momót Magyarosi Imola, Salinger Zabhegyezőjének adaptációját pedig Kolcsár József adja elő. A társulat a következő hónapokban Brüsszelben vendégszerepel a tavalyi nagy sikerű előadással, A nyugati világ bajnokával, továbbá részt vesz a bukaresti I. L. Caragiale Nemzeti Színházi Fesztiválon.

Idén is indítanak hangversenyévadot a brassói filharmonikusokkal, a bábtagozat pedig Tamási Áron-meséből készülő előadás, a Tűzálló Pál premierjére várja a gyerekeket. A színház vendége lesz idén is Jordán Tamás és Sebő Ferenc, a Szókratész védőbeszéde című előadással.

A kézdivásárhelyi Vigadó művelődési ház felújítását követően idéntől állandó kézdivásárhelyi bérletet hirdet a Tamási Áron Színház. A két színpad technikai felszereltségének különbözősége miatt két produkciót Kézdivásárhelyen, kettőt pedig Sepsiszentgyörgyön adnak elő a céhes város bérleteseinek.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 28., szerda

Morális, társadalmi bomlás minden szinten – ma is aktuális Mrożek darabja, amelyet Keresztes Attila rendez Kolozsváron

Mai világunk, társadalmunk, valóságunk nagy mértékben irányt vesztett – többek közt erre világít rá Sławomir Mrożek lengyel drámaíró ma is fölöttébb aktuális, Tangó című darabja, amelynek premierjét pénteken tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.

Morális, társadalmi bomlás minden szinten – ma is aktuális Mrożek darabja, amelyet Keresztes Attila rendez Kolozsváron
2025. május 28., szerda

Horváth Hunort nevezték ki a temesvári színház élére, miután az eddigi vezetéssel kapcsolatban hiányosságok merültek fel

Hunor Horváth rendezőt nevezték ki a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház ideiglenes igazgatójává.

Horváth Hunort nevezték ki a temesvári színház élére, miután az eddigi vezetéssel kapcsolatban hiányosságok merültek fel
2025. május 27., kedd

Óriási jelentőségűek a szatmári társulat számára a legrangosabb UNITER-díjak

A román színházi szakma két legfontosabb elismerésével tüntették ki a szatmárnémeti Harag György Társulat III. Richárd című előadását. Bessenyei Gedő István, a szatmári társulat igazgatója nyilatkozott a Krónikának.

Óriási jelentőségűek a szatmári társulat számára a legrangosabb UNITER-díjak
2025. május 27., kedd

Több mint félszáz szerző, 80 program várja a könyvbarátokat a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Több mint 50 szerzővel és nyolcvannál is több programmal várják az érdeklődőket a június 26. és 29. között tartandó 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre, melynek főbb meghívottjai Lars Saabye Christensen norvég-dán és Gabriel Adameșteanu román író.

Több mint félszáz szerző, 80 program várja a könyvbarátokat a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
2025. május 27., kedd

Ismét „begurul” Sepsiszentgyörgyre a Tricikli fesztivál

Újra megrendezik a kerékpározást, olvasást és a kultúrafogyasztást népszerűsítő Tricikli fesztivált, a Szegedet, Magyarkanizsát és Sepsiszentgyörgyöt érintő programsorozat május 30-án indul.

Ismét „begurul” Sepsiszentgyörgyre a Tricikli fesztivál
2025. május 27., kedd

Tarr Béla életműdíjat kap a 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon

Tarr Béla magyar rendező lesz a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) 24. kiadásának díszmeghívottja, aki életműdíjat vehet át a kincses város legnagyobb filmes rendezvényének zárógáláján.

Tarr Béla életműdíjat kap a 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon
2025. május 26., hétfő

Két fontos díjat is besöpört a szatmári színház III. Richárdja az UNITER-gálán

Két kiemelt kategóriában is díjazták a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának III. Richárd című előadását a Román Országos Színházi Szövetség (UNITER) hétfőn este rendezett gáláján. Emellett magyar alkotók is részesültek UNITER-díjban.

Két fontos díjat is besöpört a szatmári színház III. Richárdja az UNITER-gálán
2025. május 26., hétfő

Óceánok mélyére és szafarikra kalauzol el a brassói LYNX fesztivál idei kiadása

A világ számos természeti érdekességét hozza el a mozivászonra június 4–9. között a brassói LYNX fesztivál.

Óceánok mélyére és szafarikra kalauzol el a brassói LYNX fesztivál idei kiadása
2025. május 24., szombat

Iráni rendező titokban forgatott filmje kapta az Arany Pálmát Cannes-ban

Dzsafar Panahi világhírű iráni rendező titokban forgatott Egy egyszerű baleset című thrillerének ítélte az Arany Pálmát a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Juliette Binoche francia filmszínésznő által vezetett nemzetközi zsűri szombat este.

Iráni rendező titokban forgatott filmje kapta az Arany Pálmát Cannes-ban
2025. május 22., csütörtök

A Hunyadi-sorozat csütörtöktől online, a Filmión is megtekinthető

Csütörtökön debütál a Hunyadi-sorozat a Filmión. A magyar filmek és sorozatok streamingplatformján a tízrészes széria magyar szinkronos változata mellett a rendezői (eredeti) változat is elérhető.

A Hunyadi-sorozat csütörtöktől online, a Filmión is megtekinthető