Könyv Mátyás korából

Aurelio Brandolini (1454–1497) firenzei humanista író De humanae vitae conditione et toleranda corporis aegritudine című dialógusát adta ki magyar és latin nyelven a Kriterion kiadó. A Dialógus az emberi sorsról és a testi betegségek elviseléséről című kötetet pénteken mutatták be Marosvásárhelyen.

Máthé Éva

2009. február 23., 09:232009. február 23., 09:23

Mátyás királynak nagy ékesszólásáról híres kedveltje 1489–1490-ben retorikatanár volt Mátyás udvarában, latin nyelvű kézirata 1539-ben jelent meg először nyomtatásban. H. Szabó Gyula, a Kriterion igazgatója a Krónikának elmondta: a mű fordítását egy firenzei kutató asszony javaslatára László Bakk Anikó, az Amaryllis Társaság tiszteletbeli elnöke szorgalmazta, végül a kötetet Ledán M. István erdélyi református lelkész fordította le magyarra.

Murvai Olga egyetemi tanár, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem dékánhelyettese ismertette a kiadványt. Elmondta, hogy a kiadott mű nem dialógus, hanem „trialógus”: Mátyás, Beatrix és Petrus (azaz Pietro Ronsaro író, püspök, Domonkos-rendi szerzetes) vitázik benne. A leírt vita természetesen fikció, kevés a valószínűsége annak, hogy ez a beszélgetés ugyanígy lezajlott volna.

Brandolininak tulajdonított eszmefuttatásról van szó, ám Murvai Olga szerint a mű így is Mátyás király alakját idéző, jelentős humanista irodalmi emlék. A Dialógusban a vita témája az, hogy a királyt köszvény kínozza, emiatt sötét gondolatai támadnak, és ennek kapcsán a három személy a rosszról értekezik. A rossznak nemcsak elvont formáját közelítik meg, hanem mint betegséget taglalják.

A nézeteltérés a vitapartnerek között főként abban áll, hogy a király azt kívánja: bár meg sem született volna. De Petrus (csak ilyen néven szerepel a kötetben) kifejti: aki annyi jót tett, mint Mátyás, nem állíthat ilyesmit, nincs ehhez joga. Beatrix vidám, könnyed hangvételű közbeszólásai alapján a királynéról is fogalmat alkothatunk.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en
2025. április 29., kedd

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán

Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán
2025. április 28., hétfő

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken

A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken
2025. április 27., vasárnap

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést

A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést