2011. június 02., 09:262011. június 02., 09:26
Németh Júlia elmondta: a festőművész és a keramikus alkotásai sikeresen egészítik ki egymást, a munkáikban átfedéseket is fel lehet fedezni, ennek ellenére mindkettőjüknek megvan „a sajátos művészi arcéle”. Hozzáfűzte, nem véletlenül Műterek a tárlat címe, hiszen a különböző műtermekben külön-külön már bemutatott munkákat hozzák el egy közös térbe. „A kiállított műalkotásokban a láttatás kap központi szerepet, a múltból ihletődnek, és a jelennek üzennek, transz avantgárd ihletésű munkák” – avatott be a részletekbe Németh Júlia.
A tárlatot megnyitó művészettörténész hozzáfűzte, a Koncz-Münich házaspár általában tematikus kiállításokat rendez, korábban két bemutatkozó tárlatuk is nyílt a főtéri galériában. „Az első tárlatukon sajátos, a természetből ihletődő alkotásokat állítottak ki, András például kerámiában örökített meg egy lábnyomot. A természetet választották műtermükül, ez az élmény határozta meg indulásukat” – részletezte Németh Júlia. A kiállításmegnyitón Călin Stegerean, a kolozsvári Szépművészeti Múzeum igazgatója is méltatta a tárlat anyagát, illetve a két képzőművész munkásságát. A tárlatot június 19-éig tekintheti meg a közönség.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
szóljon hozzá!