Kolozsváron kezdődik az idei Feszty Árpád-emlékév

Az idei évet Feszty Árpád-emlékévvé nyilvánították a szegedi székhelyű Feszty-körkép Alapítvány kezdeményezésére, a festőművész születésének 160., a Feszty-körkép megalkotásának 120. évfordulója alkalmából.

Varga László

2016. március 07., 19:442016. március 07., 19:44

Ezt a január végén immár 19. alkalommal megszervezett Felvidéki Magyar Bálon jelentették be a szlovákiai Libádon, a festőművész szülővárosához, Ógyallához közel. A bál fővédnöke Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke volt, aki személyesen is részt vett az eseményen, de Feszty Árpád leszármazottait is meghívták a szervezők.

A Feszty-körkép Alapítvány elnöke, Ökrös Mariann a közönséget az emlékév programtervezetéről tájékoztatta, amelynek kolozsvári vonatkozása is van. Az alapítvány munkatársai Hazatérés címmel pályázatot, valamint történelmi és ismeretterjesztő vetélkedőt szerveztek a Kárpát-medence 10 és 18 év közötti magyar diákjai számára. A pályázati kiírás a www.fesztykorkep.hu weboldalon a Feszty Emlékév „fülecske” alatt olvasható. A jelentkező diákok a körkép által ihletett novellát vagy verset, illetve a monumentális mű egy jelenetének vagy kiemelt szereplőjének részletes bemutatását március 21-éig küldhetik el az info@fesztykorkep.hu címre.

Az emlékév ismeretterjesztő vetélkedőjének első állomása Kolozsvár lesz: március 12-én és 13-án a vetélkedővel párhuzamosan előadás-sorozatot is tartanak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem épületében. A versenyen hét csapat méri össze tudását: egy-egy csapatot Ógyalla és Eger városa, ötöt pedig Kolozsvár állít össze.

„Ezt követően az év során ellátogatunk a délvidéki Magyarkanizsára, a kárpátaljai Munkács városába, érintőlegesen kitekintünk a horvátországi Lovranba, Feszty Árpád életének utolsó helyszínére, és végül az emlékévet egy szakmai konferenciával zárjuk a komáromi Duna Menti Múzeumban” – írták a szervezők a lapunkhoz eljuttatott közleményben.

A Feszty-körkép Alapítvány a Felvidéki Magyar Bálon egyébként oklevelet adott át Feszty Zsuzsanna részére, megköszönve a család áldásos tevékenységét, és 100 ezer forintot ajánlott fel olyan nehéz szociális helyzetű ógyallai gyerekek számára, akiknek nincs más lehetőségük, hogy eljussanak Ópusztaszerre, és megnézzék A magyarok bejövetele című körképet, városuk nagy szülöttének alkotását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat
2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére