A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház román és magyar tagozata, a Liviu Rebreanu Társulat és a Tompa Miklós Társulat közös produkcióval köszöntötte a 70 éves Kincses Elemér rendezőt.
2016. március 10., 19:582016. március 10., 19:58
Az előadást megelőzően bemutatták Kincses Elemér Soha című regényét, amelynek újrakiadása a Pallas Akadémia Könyvkiadó gondozásában jelent meg egy CD-melléklettel, amely a regény hangoskönyv-változatát tartalmazza.
A hangfelvétel a Marosvásárhelyi Rádióban készült, a szerző saját maga olvasta fel regényét, fejezetekre osztva. Így akár olvasás közben is lehet hallgatni, illetve, akinek kevesebb ideje jut olvasásra, utazás közben, gépkocsiban ülve hallgathatja a saját élményekből táplálkozó, gyerekkorról, családról, az egykori Vásárhelyről, annak szűkebb társadalmáról szóló alkotást. A könyvet és annak szerzőjét Kozma Mária író, a Pallas Akadémia Könyvkiadó főszerkesztője méltatta, közösségi tükörnek nevezve a regényt.
A könyvbemutatón a szerző felolvasott egy részt a kötetből, egy régi gyerekkori élményét, egy 1955-ös budapesti útját elevenítette fel, amikor rokonlátogatásra mentek két testvérével és édesapjukkal. A kor „szokásához” híven, pénz hiányában fűszert és alsóneműt vittek magukkal, és abból próbáltak némi bevételre szert tenni útközben.
„Őrölt borsot és tetrabugyit vittünk. Tetrabugyi volt vagy száz” – idézte fel a ma már mulatságosnak tűnő emlékeket a könyvében a szerző, aki azt is elárulta, hogy szégyellték az édesanyjuk tanácsát megfogadva fodrászüzletekben kínálni az olcsó árut, inkább a család összes tagját ellátták fehér női alsóneművel.
A könyvbemutatót követően a Liviu Rebreanu Társulat és a Tompa Miklós Társulat közös produkciójával köszöntötték a 70 éves színházi rendezőt. A Soha/Niciodată című ünnepi előadás a rendező pályafutása során színre vitt darabok kiemelt jeleneteiből állt össze. A produkcióban a zínészek mellett A. G. Weinberger és a Jazztán együttes is fellépett.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
szóljon hozzá!