Fotó: Biró István
Pontosságnak márpedig lennie kell a színpadon, az előadáson a színésznek kutya kötelessége teljes mértékben jelen lenni – fejtette ki Kántor Melinda színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Livingroom beszélgetéssorozatának pénteki meghívottja.
2016. február 21., 18:442016. február 21., 18:44
A színésznő úgy fogalmazott, az, hogy mi a véleménye a színházról, a rendezőről, a kollégáról, az ő magánügye. Az eseményen Dimény Áron és Kali Andrea színművészek beszélgettek Kántor Melindával, a Livingroom hagyományaihoz híven végigkövették a meghívott életútját, így többek az is szóba került, hogyan lett belőle színész, miért ezt a pályát választatta.
„Stréber vagyok, szeretem amit csinálok, ezért dolgozom” – vallotta be Kántor Melinda. Elmondta, „több” szeretett volna lenni színésznél, gyerekként például orvos akart lenni, „mert a színész az színész”, később inkább atomfizikus. Gimnáziumban matek-fizika osztályba járt, ekkor megszerette a német nyelvet és német nyelvtanárnak készült. Ennek köszönhette, hogy megismerkedhetett Goethe műveivel, illetve a német kultúra más jeles alkotóival.
A beszélgetésből, amelyen sorra vették azokat az előadásokat, amelyekben a színművész játszott, kiderült az is, Kántor Melindának meglehetősen viszontagságos gyerekkora volt: szülei elváltak, édesapját csak látásból ismerte, édesanyját elvesztette, még mielőtt érettségizett volna. Az iskolában túlzott igazságérzete sodorta bajba, egy alkalommal hozzávágta a cipőjét tanárnőjéhez, mert úgy érezte, hogy az igazságtalanul „tépte meg” egyik osztálytársnőjét. Egy alkalommal pedig az osztálypénzből két zsák vállfát vásárolt egy utcai árustól.
A beszélgetésen szó esett bölcseleti kérdésekről is, például arról, hogy hogyan lehet az ember boldog. Kántor Melinda határozott álláspontot képvisel ebben a kérdésben. „Ha nem találod meg önmagadban a boldogság forrását, nincs az az atyaúristen, aki téged boldoggá tudna tenni” – szögezte le a színésznő.
Nem musical, hanem inkább passiójáték lesz a Kolozsvári Magyar Opera készülő, május 30-án bemutatandó előadása, a nagyszabású Jézus Krisztus Szupersztár című produkció – fejtette ki Novák Péter rendező.
A Csiky Gergely Állami Magyar Színház szervezésében május 19-én, vasárnap kezdődik a 15. Temesvári Euroregionális Színházi Találkozó – TESZT.
Zenés road movie forgatása indul Földes László Hobo életművéről a Nemzeti Filmintézet támogatásával.
Majdnem 200 filmet, korunk nagy etikai kérdéseit feszegető, többek közt a mesterséges intelligenciáról és az eutanáziáról szóló dokumentumfilmeket, Japánról szóló szekciót is kínál a június 14. és 24. közt tartandó TIFF.
Három kőszínházi és három főiskolai társulat előadását látja vendégül az idei HolnapUtán Fesztivál keretében, június 10–16. között a nagyváradi Szigligeti Színház – közölte a társulat.
Három alkotó kapta a Méhes György Alapítvány idei elismeréseit, az összesen 9000 euró értékű díjakat Kolozsváron adták át.
Elsősorban iskolásoknak szánt előadással bővült a szatmárnémeti Harag György Társulat repertoárja: a Ludas Matyi Szatmárban című, megújult produkcióval – közölte a színház.
Két székelyföldi helyszíne is lesz szombaton, május 18-án az Orgonák éjszakája programsorozatnak, Sepsiszentgyörgy és az udvarhelyszéki Homoródalmás – közölte hétfőn az MTI-vel a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy.
Gyerekeknek, kiskamaszoknak szóló, interaktív tantermi előadás premierjét tartja a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház – közölte a társulat.
Bihar megyei középiskolások számára szerveznek a függőségekről szóló projektet, amelynek záró, fórumszínházi eseményét Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében tartják.
szóljon hozzá!