Fotó: A szerző felvétele
2009. szeptember 15., 10:142009. szeptember 15., 10:14
A 2004-ben életre hívott szimfonikus zenekar egyik érdekessége, hogy tagjai 35 nemzet soraiból kerültek ki, Nagyváradon Ola Runder svéd karmester vezényletével léptek fel. A zenekar vonós és fúvós hangszerein Rolf Martinsson, Haydn, Mendelssohn-Bartholdy és Schubert egy-egy darabja csendült fel, az egyórásnál valamivel hosszabb koncert végén a közönség tapsviharral köszönte meg a színvonalas produkciót. A Spirit of Europe egyébként először koncertezett a Körös-parti városban, ahova a bukaresti George Enescu- fesztiválról érkeztek.
A karitatív koncert elején Fodor József vikárius köszöntötte a megjelenteket, majd Georg Wilfinger, a melki (Ausztria) bencés rendi apátság főapátja és Michael Spindelegger osztrák külügyminiszter szólalt fel. A koncertet a szentjobbi Caritas – Szent István Szociális Központ javára tartották, az adományokból a gyermekotthon épületeinek fűtési költségeit fedezik majd a szervezők.
A bazilikában egyébként ott volt a szentjobbi otthonban nevelkedő gyermekek egy csoportja is – ki-ki a saját nemzetiségének megfelelő, tehát magyar, román vagy roma népviseletben –, akik a hangverseny végén egy-egy szál virággal és saját készítésű papírszívekkel ajándékozták meg a vendégeket.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.
Az idei Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik érdekes, sokakat vonzó beszélgetése Szécsi Noémi új kötetéről, Jókai és a nők című könyvéről szólt.
Lars Saabye Christensen norvég-dán író volt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét díszvendége. A 72 éves szerző pályafutásáról, első verséről, zenei ihleteiről és az elveszett, legendás kéziratos bőröndről mesélt csütörtök este a kincses városi közönségnek.