Indul a nagykárolyi kulturális tavasz

A nagykárolyi művelődési ház május elején harmadszorra rendezi meg a Kulturális Tavaszi Fesztivált. A szervezők igyekeznek minden évben új helyszíneket bevonni a programba, így idén a partiumi mezőváros Károlyi-kastélya lája vendégül a helyi művészeket és közönségüket.

Végh Balázs

2009. május 04., 09:442009. május 04., 09:44

Az idei rendezvénysorozat alapötlete, hogy a történelmi műemlék minden részét használják ki, így kiállítások lesznek majd a padláson, esti beszélgetések és közös zenehallgatás a parkbeli szökőkút körül. Május 5 és 9 között a pincében és az erkélyen is lesznek könyvbemutatók és egyéb színes rendezvények.

„Azt szeretnénk, ha aktívan telne el az a pár nap, és a városlakók jobban elmélyülnének a különböző művészetekben. Ezért az esténkénti borozások alkalmával verseket olvasunk majd fel, és kötetlenül beszélgetünk irodalmi, művészeti alkotásokról” – közölte lapunkkal Bogdan Georgescu szervező, a helyi kultúrház munkatársa.

A kastély lovagtermében komolyzenei koncertet szerveznek, a kertbeli moziromok pedig pár napra színpaddá alakulnak át, ahol a kultúrház tanítványai fognak koncertezni. A rendezvény egyik napján a helyi civil szervezetek mutatkoznak majd be a nagyközönségnek. A nagykárolyi Collegium régizene együttes is fellép, de az érdeklődők folklórnapot, zongora- és furulyakoncertet is láthatnak majd.

A bástyában és a pincebelsőben fotókiállítást rendeznek be Gödri Béla Alpár, Simay Zsolt és Szomor Attila munkáiból. Az eddigi tervek szerint a padláson román és magyar nyelvű színdarabot adnak elő, az egyik toronyban pedig a ProvinciArt festményeket fog kiállítani. Továbbá stand-up comedy előadás és európai uniós vetélkedő is színesíti a kulturális programok palettáját.

Paul Sarvadi szervező szerint a rendezvény egyik nem titkolt célja, hogy felhívja a helybeliek figyelmét, a kultúra, a művészet nem helyhez kötött dolog, bárhol felbukkanhat. Úgy véli, ennek megvalósítása évről évre nehezebb feladatnak bizonyul, hiszen egy ilyen kicsi városban nem biztosítható a művészeti megújulás. Amennyiben mégis változik a helyzet, egy lassúbb folyamattal kell számolni, amihez kevés egyetlen év.

A fesztivál anyagi hátterével kapcsolatban a szervezők elmondták: idén semmilyen támogatást sem igényeltek, megpróbálnak mindent, megszorításokkal ugyan, de saját költségen megoldani.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en
2025. április 29., kedd

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán

Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán
2025. április 28., hétfő

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken

A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken
2025. április 27., vasárnap

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést

A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést