Hiánypótló vándorszínház a bánsági szórványban

Előkészületek. Aszalos Géza temesvári színművész, a Bánsági Vándorszínház ötletgazdája

Előkészületek. Aszalos Géza temesvári színművész, a Bánsági Vándorszínház ötletgazdája

Arad, Temes és Krassó-Szörény megyei szórványtelepülésekre viszi el előadását augusztusban a Bánsági Vándorszínház, amelynek vezetője, Aszalos Géza színművész beszélt a kezdeményezésről a Krónikának.

Kiss Judit

2017. július 27., 17:122017. július 27., 17:12

2017. július 27., 17:152017. július 27., 17:15

Tizennégy bánsági szórványtelepülésen mutat be ingyenes színházi előadást augusztus második felében a Bánsági Vándorszínház. A negyedszerre szervezett fellépéssorozat újdonságának számít, hogy idén a csapat már nemcsak Temes, illetve Arad megyei településeket látogat meg, de szélesítve a kört Krassó-Szörény megyébe, Resicabányára is ellátogatnak.

A kilencfős csapat bázisául július 31. és augusztus 19. között a Temes megyei Végvár település szolgál, ahonnan a bemutatót követően

augusztus 20-án indul a 14 napos turné.

Aszalos Géza, a kezdeményezés ötletgazdája a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művésze a Krónikának elmondta, a vándortársulat ötlete onnan származik, hogy pár éve részt vett a Vajdasági Tanyaszínház turnéján.

„Már akkor, négy éve felötlött bennem, hogy a vándortársulat a Bánságban is működhetne. Ezelőtt négy évvel Molnár Zsolt akkori parlamenti képviselővel együtt indítottuk a Bánsági Közösségért Egyesület égisze alatt, amelynek célkitűzése, hogy

Idézet
hiánypótló magyar kulturális és közösségi élményeket biztosítson a környékbeli magyaroknak.

Két éve a vándorszínház tagjai által alapított Tarisznyás Egyesület szervezi a fellépéseket, a színdarabokat így azok láthatják, akik különben nem jutnak el színházi előadásokra” – fejtette ki Aszalos Géza.

Hozzátette, a csapat tagjai főiskolai hallgatók és színészek, akik a turné idejére kiköltöznek egy tanyára vagy faluba, 3-4 hét alatt együttműködnek, értékhordozó produkciót hoznak össze és mutatnak be. A vándorszínház egyik fő támogatója a temesvári színház, amely a jelmezeket, hang- és fénytechnikát is biztosítja.

„A csapatban vannak olyan tagok, akik a kezdetektől részt vesznek a vándortársulat munkájában és persze újak is érkeznek. A közönség részéről pedig pozitív reakciók érkeznek,

Idézet
évről évre eljönnek megnézni az előadást – ez jelenti a visszajelzést számunkra, hogy jó, amit csinálunk.

Ugyanakkor a részt vevő főiskolások – idén a kolozsvári és vásárhelyi főiskolán tanuló hallgatók csatlakoztak hozzánk – számára is egyedi élményt jelent a vándorszínház, hiszen a kőszínházakban nem tapasztalhatják meg ezt a fajta színházcsinálást: itt a csapattagok önellátóak, a díszletet ők maguk készítik. Ilyenkor reggel utazunk, a helyszínen felépítjük a díszletet, előadás után lebontjuk, aztán utazunk tovább, ez pedig természetesen gazdagítja a csapattagok színházcsinálási tapasztalatait” – mondta Aszalos Géza.

Hozzátette, tavaly Rejtő Jenő-bohózattal léptek a szórványtelepülések közönsége elé, ami jó választásnak bizonyult, így

idén is egy zenés vígjátékot állít színpadra, ezúttal Nóti Károly szövegei nyomán, Majd a jegenye címmel.

A csapat összetétele az előző évhez képest részben módosult, Aszalos Géza rendező, Orbán Enikő dramaturg és Albert Alpár díszlet-, jelmeztervező mellett Mihály Csongor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház bábszínésze, Hodu Péter szegedi színművész, Scurtu Dávid, Zétényi Lina, Sosovicza Anna és Benczi Tekla színész szakos hallgató is részt vesz az előadás színpadra állításában. A tavaly óta a Tarisznyás Egyesület égisze alatt működő színházi projektet idén a Temes Megyei Tanács támogatja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Harag György születésének centenáriumán emlékhetet szervez a kolozsvári színház

Harag György rendező születésének 100. évfordulója alkalmából gazdag kínálatot felvonultató emlékhetet szervez június 1. és 9. között a Kolozsvári Állami Magyar Színház – közölte a társulat.

Harag György születésének centenáriumán emlékhetet szervez a kolozsvári színház
2025. május 09., péntek

Román városokban is vetítenek népszerű magyar családi vígjátékokat

Román városokban vetítenek friss, népszerű magyar filmeket a Magyar filmek @ 29. Európai Filmek Fesztiválja keretében – közölte a Liszt Intézet Bukarest.

Román városokban is vetítenek népszerű magyar családi vígjátékokat
2025. május 07., szerda

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában

A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában
2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en