Fotó: Archív
2011. május 25., 08:282011. május 25., 08:28
H. Szabó Gyula emlékeztetett: az első ünnepi könyvhét megszervezését Supka Géza újságíró kezdeményezte, mondván, hogy „az évnek egyik napján rendeztessék egy találkozó az írók és a közönség között közvetlen, bohém formában.” Supka kezdeményezésére 1929-ben valóban megszervezték az első ilyen találkozót, és amint a Kriterion vezetője fogalmazott: „a budapesti Vörösmarty tér azóta is a magyar könyves szakma Mekkája”, és bár azóta számos helyszínt vontak be a programokba, a tér maradt a csomópont.
Az idők során vidéki városok is bekapcsolódtak a könyvhét szervezésébe – Magyarországon mára már mintegy 50 kisvárosban vannak programok –, 1941-ben pedig, a második bécsi döntés után Szatmárnémeti, Nagyvárad, Kolozsvár és Marosvásárhely is bekapcsolódott a szervezésbe, ekkor Kolozsváron Móricz Zsigmond volt a „sztárvendég”. „Tavaly beszélgettünk Zentai Péter Lászlóval, a rendezvényt szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnökével, aki azt mondta, hogy szeretnék a határokon túlra is elvinni a rendezvényt. Látva a Kolozsvári Magyar Napok sikerét, megkértem Szép Gyulát és az RMDSZ programirodáját, hogy segítsen a szervezésben” – emlékezett viszsza H. Szabó. A kiadók sátrait a Mátyás király szülőháza előtti téren állítják fel, ugyanis ez „jól belakható”, míg a 70 évvel ezelőtti rendezvénynek helyet adó Főtéren elvesznének a kiállítók.
A rendezvényen zömében erdélyi kiadók vesznek részt, a magyarországi kiadók a vártnál kisebb számban jelentkeztek, de a határon túli könyvek forgalmazásával foglalkozó magyarországi Xantus Könyvkereskedés jóvoltából például felvidéki és vajdasági magyar könyveket is lehet majd vásárolni. A rendezvényt egyébként Budapestről Csoóri Sándor költő, író nyitja meg, akivel a Kolozsvár Társaság székhelyén közönségtalálkozót is szerveznek a nyitónapon, csütörtökön. A helybéli szakma részéről Dávid Gyula irodalomtörténész, a Polis Kiadó vezetője nyitja meg a könyvhetet.
A Kolozsvár Társaságon kívül a Sapientia egyetemnek otthont adó Bocskay-ház Óváry Termében, illetve a Klausen kávéházban is lesznek rendezvények, illetve koncertek, a Bulgakov kávéház pedig a fiatal alkotók felolvasásának ad helyet. Szép Gyula elmondta: a továbbiakban természetesen bővítenék a rendezvényt, a Székelyföldet és a Partiumot is szeretnék bevonni. Mint mondta, „a térnek megfelelő hangulatú és stílusú zenekarok lépnek majd fel”, lesz dzsessz, régizene, operett és opera, de könynyűzene és néptáncelőadás is. A résztvevők egyébként könyveket ajánlhatnak fel a szórványban működő magyar iskoláknak. A részletes programot és a kiadók listáját a www.unnepikonyvhet.ro címen érhetik el az érdeklődők.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
szóljon hozzá!