Fotó: Facebook
Tizenkét erdélyi városban zajlik jövő héttől a 17. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle, amelyen egyebek mellett tíz magyar nagyjátékfilmet mutatnak be – közölték pénteken a szervezők.
2017. szeptember 29., 18:192017. szeptember 29., 18:19
A szervező Filmtett Egyesület nevében Buzogány Klára elmondta: az idén Temesvár lesz a fesztivál „előfutára”, hiszen ott már hétfőn megkezdődnek a vetítések. A legtöbb helyszínen szerdától vasárnapig zajlik a fesztivál, ekkor lesznek Kolozsváron, az esemény fő helyszínén is a vetítések. Megjegyezte, Arad és Nagyvárad tér el még ettől, Aradon október 12-én és 13-án lesznek a programok, Nagyváradon október 13. és 15. között.
Az említett városok mellett lesznek vetítések Csíkszeredában, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Nagyszebenben, Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben és Székelyudvarhelyen.
Két magyar nagyjátékfilmnek, a Herendi Gábor Kincsem, valamint a Rohonyi Gábor, M. Kiss Csaba Brazilok című alkotásoknak a Filmtettfeszten lesz a romániai premierje. A fesztiválon tíz nagyjátékfilmet láthat a közönség. Vetítik egyebek mellett Vranik Roland Az állampolgár, Sopsits Árpád A martfűi rém, Till Attila Tiszta szívvel, Kostyál Márk Kojot, Gigor Attila Kút, valamint Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét. Emellett tíz, nemzetközi fesztiválokon díjazott rövidfilmet is láthat a közönség.
A zsűri válogatása nyomán hét alkotás került be a versenybe, amelyeket a közönség a fesztivál honlapján is megtekinthet október 4. és 7. között, és szavazhat rájuk.
A szervezők kiosztják az első erdélyi magyar játékfilmről elnevezett életműdíjat, a Sárga Csikót, amelyet 2012-ben alapítottak. Minden évben olyan filmes személyiség kapja meg a kitüntetést, aki munkásságával jelentős mértékben segíti vagy segítette a kezdő és a tapasztalt erdélyi filmesek pályájának alakulását. A díjat idén Pethő Ágnes egyetemi tanár kapja. A különböző helyszíneken közönségtalálkozók lesznek, amelyeken részt vesz többek között Hajdu Szabolcs és Rófusz Ferenc.
A kolozsvári programok egy része a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen zajlik, ahol a polgárok és az arisztokraták Erdélyének emlékét amatőr filmtekercseken keresztül elevenítik fel.
A Sapientia egyetem filmszakának végzősei alkotásaikban gyakran dolgoznak fel generációk közti konfliktust vagy kötődést, vagy a fiatal felnőtt korosztály kapcsolódási problémáit.
Nagy tisztelője a magyar kultúrának, így műve magyar fordítása kiváltságot jelent Mircea Cărtărescu számára – jelentette ki az író, költő, esszéíró, a kortárs román irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja csütörtökön Csíkszeredában.
Háromszék Táncszínházként folytatja tevékenységét a 34 éve működő sepsiszentgyörgyi hivatásos társulat, a névváltoztatást Kovászna Megye Tanácsa – az intézmény fenntartója – legutóbbi tanácsülésén hagyta jóvá.
Javában zajlik a Csíkszeredai Régizene Fesztivál, amely július 21-én zárul. Ehhez kapcsolódva, a fesztivál utolsó napján, vasárnap minden zenekedvelőt várnak a háromszéki Esztelnekre.
Kövi Pál gasztronómus (1924 – 1998), valamint két világhírű evezős: Ivan Patzaichin (1949 – 2021) és Wichmann Tamás (1948 – 2020) emlékét is felidézik a július 23-28. között 33. alkalommal szervezett Tusványoson.
Tizenhat előadást tart Magyarországon az Aradi Kamaraszínház, amely 8 településen lép fel két produkciójával.
Nem befolyásolja a kollaboráns múlt felszínre kerülése Méhes György esetében az író által betöltött irodalomtörténeti helyet Balázs Imre József irodalomtörténész szerint.
Idén is mozgalmas évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház: a 2023/2024-es évadban négy bemutatóra és egy előbemutatóra került sor.
Kortárs magyar irodalomról, műfordításokról, a szocializmus okozta kollektív traumáknak a művészeten keresztüli feldolgozásáról is szó esett a három országban működő, ezúttal Sepsiszentgyörgyön rendezett Tricikli Fesztivál keretében.
Két nyári kiállítás nyílik a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban: Incze János Dés (1909-1999), valamint az 1980-ban született Szabó András Kolozsváron alkotó művész munkáiból.
szóljon hozzá!