A Csíki Székely Múzeum decembertől a Ne dobd ki! – A hónap tárgya elnevezéssel folytatja a várostörténeti kiállítás előkészítéseként zajló helytörténeti, tárgygyűjtési projektjét.
2015. december 08., 13:202015. december 08., 13:20
Az intézmény közleménye kitér arra, hogy a várostörténeti kiállítást előkészítő és egyben népszerűsítő kampány keretében ezentúl hónapról hónapra egy-egy meghatározott témát, valamint egy már beérkezett tárgyat vagy dokumentumot állítanak a figyelem középpontjába.
„Azt tapasztaltuk, hogy amikor múzeumi gyűjtésről hallanak, az emberek elsősorban valamilyen értékes, különleges tárgyra, esetleg nyomtatványra, fényképre gondolnak. Pedig mindezek mellett gyakran értéktelennek tűnő, egészen hétköznapi használati tárgyakra is szüksége van a múzeumnak\'\' – véli Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója.
Decemberben a karácsony és újév áll a projekt középpontjában, a kiemelt tárgy pedig egy 1920 körül készült fénykép dr. Hirsch Hugóné hagyatékából. Ebben a hónapban elsősorban 1989 előtti, a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó tárgyakat és fényképeket vár a Csíki Székely Múzeum, karácsonyfadíszt, szaloncukorpapírt, karácsonyi képes levelezőlapot, karácsonyi ünnepségekről, családi karácsonyokról, pásztorjátékról készült fényképeket, egyaránt adományozhatnak a csíkiak és környékbeliek.
A Csíki Székely Múzeum ugyanakkor az új év kezdetéhez kapcsolódó tárgyakat is vár, legyenek azok zseb-, képes- és falinaptárak, kalendáriumok vagy üdvözlőlapok. A következő hónapok témái: a csíkszeredai kereskedelem, az iparosság, a farsang, a polgári lakásbelső, a gyerekkor, az iskolai élet, a katonáskodás. További részletek a Csíkimúzeum.ro oldalon érhetők el.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
szóljon hozzá!