Gáspárik Attila marad a marosvásárhelyi színház igazgatója

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Gáspárik Attila újabb öt évig vezeti a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházat, miután sikeresen pályázott a teátrum vezérigazgatói posztjára.

MTI

2017. január 06., 17:512017. január 06., 17:51

Gáspárik Attila 2011 óta vezeti a román kulturális minisztérium által fenntartott marosvásárhelyi színházat, amely Liviu Rebreanu román író, valamint Tompa Miklós, a Székely Színház alapítójának nevét viselő két társulattal működik.

Gáspárik első ötéves mandátuma a nyáron járt le, ezt követően ideiglenes megbízást kapott, az év végén megszervezett versenyvizsga eredményét pedig most tették közzé. Az Agerpres hírügynökség pénteki tudósítása szerint Gáspárikot szerdán nevezte ki Corina Șuteu volt kulturális miniszter, csütörtökön ugyanis már a decemberi parlamenti választások nyomán hatalomra került új román kormány lépett hivatalba. Gáspárik pályázatát egy szakmai bizottság bírálta el.

Korábban a román országos audiovizuális tanácsban dolgozó, majd a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektori tisztségét betöltő Gáspárik Attila az MTI-nek elmondta: a vizsgabizottság értékelte az elmúlt öt évben elért eredményeket, hiszen 29 ezerről 65 ezerre növelték a nézőszámot, úgy hogy a magyar társulat előadásait kétszer, a román társulatét háromszor többen látogatják, mint öt évvel ezelőtt.

„Nincs objektív mérce, hogy most éppen hol tart a színházunk, de a fesztiválszereplések és a közönségszám alapján azt látom, hogy a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház mind a romániai, mind a magyarországi színházi élet elitjébe tartozik, hiszen előadásainkat mindkét ország legjelentősebb fesztiváljaira meghívják” – mondta a vezérigazgató.

Kifejtette: a mintegy 130 ezer lakosú Marosvásárhelyen nagyon nehéz tovább növelni a nézőszámot, ezért mindenekelőtt stabilizálni szeretnék azt. Az elmúlt öt évben nagy hangsúlyt fektettek a fiatal közönségre, rendkívül sikeres volt a középiskolás önkénteseknek szóló programjuk. A következő öt évben a felnőtt közönség nevelésére akarnak több figyelmet fordítani, hiszen a kortárs színházi nyelvezet megértése nem mindig egyszerű.

A marosvásárhelyi színház a kulturális élet komplex és aktív résztvevője kíván maradni, a társművészetek irányába akar még jobban nyitni, hogy inspirálják a zeneszerzést, a képzőművészetet és segítsék elő irodalmi szövegek születését – mondta Gáspárik Attila. Az MTI kérdésére közölte: a jelenlegi csapattal akarja továbbvinni a munkát. Továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a román társulat magyar kortárs írók darabjait, a magyar társulat román írókét tűzze műsorára.

„A román és a magyar kultúra képviselőjeként a színház szeretne minél több nemzetközi fesztiválon részt venni” – emelte ki, és közölte, hogy a román társulat idén a debreceni Deszka Fesztiválra, a magyar társulat pedig Csehországba, Plzenbe készül A nyugalom című előadással.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 21., szombat

Múzeumok Éjszakája: amikor a raktárak rejtett kincsei is feltárulnak

Az év leghosszabb napján, június 21-én, szombaton ünnepli számos erdélyi, székelyföldi közgyűjtemény a Múzeumok Éjszakáját.

Múzeumok Éjszakája: amikor a raktárak rejtett kincsei is feltárulnak
2025. június 20., péntek

Presztízsértékű, hogy másfél évtizede önálló magyar nap is helyet kap a TIFF-en

Több száz film, köztük több mint egy tucat magyar alkotás volt látható az elmúlt napokban Kolozsváron. A 24. TIFF magyar kínálatáról, filmforgatásról, fesztiválélményekről Zágoni Bálint főszervezővel és Bántó Csaba operatőrrel beszélgettünk.

Presztízsértékű, hogy másfél évtizede önálló magyar nap is helyet kap a TIFF-en
2025. június 20., péntek

A múlt hangjait „szólaltatja meg” a Rocksuli lemeztörténeti kiállítása

A marosvásárhelyi Rocksuli falai között egy különleges, olykor vándorló kiállítás idézi meg az erdélyi magyar rock- és könnyűzene háttérbe szorított múltját. Hints Zoltán, a Rocksuli igazgatója a kezdeményezés hátteréről, terviekről beszélt.

A múlt hangjait „szólaltatja meg” a Rocksuli lemeztörténeti kiállítása
2025. június 19., csütörtök

Kilencven- és hetvenéves színművészét ünnepelte a sepsiszentgyörgyi színház társulata

Születésnaposait ünnepelte a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház, amelynek társulata felköszöntötte két rangidős színművészét: a 90 éves László Károlyt és a 70 éves Debreczi Kálmánt.

Kilencven- és hetvenéves színművészét ünnepelte a sepsiszentgyörgyi színház társulata
2025. június 17., kedd

Színészmesterség a „boncasztalon”: Harsányi Attila és az Aradi Kamaraszínház kísérletei

Fesztiválszereplésekre készül az Aradi Kamaraszínház, amelynek legújabb, frissen bemutatott monodrámájáról, Kean című különleges előadásról Tapasztó Ernő és Harsányi Attila beszélt.

Színészmesterség a „boncasztalon”: Harsányi Attila és az Aradi Kamaraszínház kísérletei
2025. június 15., vasárnap

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)

Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt

Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes

A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes
2025. június 14., szombat

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget

Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget
2025. június 11., szerda

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház

Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház