2009. június 16., 10:122009. június 16., 10:12
A nemzetközi kurátorok által összeállított játékfilmes program igyekszik bemutatni a ‘89 előtti és utáni világot is, hogy érzékelni és értékelni lehessen, mit is jelentett valójában a rendszerváltás. A délutáni filmek a szocializmus különböző periódusairól szólnak, este pedig a vasfüggöny lehullása utáni időszakról, a ’90-es évekről nézhet magyar filmeket a brit közönség.
Olyan klasszikusok műveit tekinthetik majd meg az érdeklődők, mint Szabó István, Makk Károly, Jancsó Miklós vagy Tarr Béla, az idén márciusban elhunyt Kossuth-díjas rendező, Bacsó Péter élete és munkássága előtt pedig legendás filmje A tanú vetítésével tisztelegnek. A fiatalabb generációt többek között Fonyó Gergely és Török Ferenc képviseli.
A Check the Gate hivatalos megnyitóján, június 25-én este, Fonyó Gergely Made in Hungaria című filmjét mutatják be. Június 25-én egyébként szakmai napot tartanak az LMKK épületében, ahol az érdeklődő angol filmeseket tájékoztatják a hazai filmgyártás jelenlegi helyzetéről, a koprodukciós lehetőségekről és tapasztalatokról. A játékfilmek előtt reklámokat vetítenek a 80-as, 90-es évekből, valamint két korabeli dokumentumfilmet is megtekinthet a közönség: Papp Gábor Zsigmond Az ügynök élete című művét, amely az egykor szigorúan titkos kulisszák mögé kalauzolja a nézőt, valamint Almási Tamás Meddő című filmjét. A vetítések után előadások és beszélgetések következnek a rendszerváltásról, illetve a magyar dokumentumfilm ’90-es évekbeli virágzásáról és jelenlegi helyzetéről.
A fesztivál védnöke David Korda, a brit lovaggá ütött magyar producer, Korda Sándor unokaöccse. Az angliai Second Run DVD egyébként elindítja Check the Gate-sorozatát, melyben a magyar filmfesztivál filmjeit fogja kiadni.
Szombaton zárult az Európai Filmrendezők Szövetségének (FERA) Budapesten tartott közgyűlése, amelyen 27 ország több mint 60 rendezője vett részt. „Nagyon gyümölcsöző volt a mostani találkozó; megvitattuk többek között, hogyan lehetne szabályozni az internet és a filmkészítők viszonyát, az ehhez a kérdéshez kapcsolódó jogokat és kötelességeket, illetve hogy miképp reagálhatnánk a rendkívül gyors ütemben fejlődő technológia jelentette kihívásra” – mondta el Peter Carpentier, a FERA alelnöke. Hozzátette, az embereket rá kellene ébreszteni, hogy a filmek illegális letöltésével tönkreteszik a filmipart, ennek megoldásaként szerinte elfogadható áron kellene kínálni legálisan letölthető filmeket. A háromnapos találkozón szó esett a közönség és az alkotók megújítandó viszonyáról, valamint a szocializmus ideje alatt készült filmek szerzői jogainak kérdéséről is.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.