Felavatták Sütő András felújított pusztakamarási szülőházát

•  Fotó: rmdsz

Fotó: rmdsz

Vasárnap adták át Sütő András felújított pusztakamarási szülőházát, amely ezentúl a 2006-ban elhunyt Herder- és Kossuth-díjas író emlékházaként és művelődési központként szolgál majd az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) felügyelete alatt.

Varga László

2015. október 04., 21:342015. október 04., 21:34

2015. október 05., 12:392015. október 05., 12:39

Az író halálának 9. évfordulóján megszervezett esemény délelőtt 11 órakor ünnepi istentisztelettel kezdődött, amelyen Ferenczy Miklós, a kolozsvár-újalsóvárosi református egyházközség lelkipásztora hirdetett igét. Ezt követően az emlékháznál folytatódott a program, ahol a résztvevők egyúttal megemlékeztek a januárban elhunyt Kötő Józsefről, az EMKE egykori főtanácsosáról is, aki a Sütő-ház ügyének egyik fő intézője, katalizátora volt.

„A megbocsátás művészetére csak az igazán nagy emberek képesek. Sütő András egy ilyen ember volt mindazok után is, ami 1990 véres márciusában történt vele. Művei a diktatúra bukása előtt is közvetítői voltak azoknak a fájdalmaknak, amelyek a sötét nyolcvanas években közösségét érték” – fogalmazott Kelemen Hunor az avatóünnepségen. Az RMDSZ szövetségi elnöke ünnepi beszédében azt is hangsúlyozta: az író szülőházának olyan zarándokhellyé kell válnia, ahová ellátogathatnak a Kárpát-medencéből mindazok, akik Sütő irodalmi és közéleti pályájának fennmaradt emlékei iránt érdeklődnek.

Széman Péter, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke Kötő József egykori EMKE-főtanácsos hozzájárulását méltatta az emlékház létrehozásában, ugyanakkor megköszönte azok segítéségét, akik hozzájárultak az épület felújításához. Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese a magyar kormány üzenetét tolmácsolta, és rámutatott arra: a Sütő-emlékház létrehozása is tanúsítja, hogy egy gyengének hitt szórványközösség, is képes értéket teremteni.

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület egy közösségi adakozásból befolyt összegből, valamint az RMDSZ támogatásából vásárolta meg a Kolozsvártól mintegy 50 kilométerre lévő Pusztakamaráson a Sütő-házat az örökösöktől. Az egyszerű parasztház akkor épült, amikor Sütő András hároméves volt egy előző ház helyén, amelyben az író született. A megvásárolt ingatlan akkor igen rossz állapotban volt, így az EMKE újabb közadakozást hirdetett, hogy az átfogó felújítási munkálatokat finanszírozni tudják. Tavaly sikerült rendbe tenni a tetőszerkezetet, az újabb adományoknak köszönhetően pedig mostanra teljesen felújították a házat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten