2009. június 18., 10:122009. június 18., 10:12
„Kovács András Ferenc költővel, az előadás dramaturgjával közösen dolgoztunk Závada Pál szövegén, amelyben előfordulnak ugyan Móricz-passzusok, mégis elég öntörvényű dráma” – mondta el a Krónikának az előadás rendezője, a társulat művészeti igazgatója, Kövesdy István, hozzátéve, hogy így a Bethlen nem évadzáró, hanem a következő évadot nyitó előadás lesz. A két éve a Színház című folyóirat mellékletében megjelenő drámát egyébként eddig csak a budapesti Színművészeti Főiskolán játszották vizsgaelőadásként. Kövesdy István rendező egészségi állapota miatt az utóbbi időben a társulat nem próbálhatott rendszeresen. A szóban forgó bemutató másnapján a pénteken kezdődő kisvárdai fesztiválra utaznak, majd a Mikházi Csűrszínházi Napokra is hivatalosak, ahol Bródy Sándor drámáját, A tanítónőt mutatják majd be.
Kifogásolt előadás-választás
Kövesdy István, a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat vezetője a pénteken kezdődő Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján való részvételük kapcsán lapunknak elmondta: nem ért egyet azzal, hogy a Tamási-előadást választották ki a kisvárdai színházi fesztiválra. „Idén Urbán Balázs színikritikus jött Vásárhelyre, őt a fesztivál igazgatósága bízta meg az előadások kiválasztásával. Azon a napon, amikor itt volt, éppen a Tamási Áron Hullámzó vőlegény című darabja volt műsoron. Az előadást nem szégyelljük, vannak benne kiváló pillanatok, de nem az egyetlen és talán nem a legjobb produkció az évadban. Sajnos a kritikus egyetlen napot töltött nálunk, engem nem is keresett meg. Kérték ugyan, a többi előadásról készült felvételeket, de ezek nem alkalmasak arra, hogy valaki értékelje, rangsorolja az évad produkcióit” – tájékoztatott Kövesdy István.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.