Fotó: Krónika
2008. március 20., 00:002008. március 20., 00:00
Alig három hónappal ezelõtt még három kívánságot fogalmazott meg 90. születésnapján: azt szerette volna, ha a világ a tiszta energiaforrásokat részesítené elõnyben, tartós béke lenne választott hazájában, Srí Lankán, és megbizonyosodhatna az emberiség a földönkívüli lények létezésérõl. Clarke 1968-ban Stanley Kubrickkal közösen filmmé varázsolt 2001: Ûrodüsszeia címû mûvével új dimenziókat nyitott a science fiction mûfajban. Ebben a különös, többsíkú idõutazásban Clarke azt feltételezi, hogy ûrutazások már jóval a rakétakorszak elõtt is voltak, de azt a nyomasztó jövõképet is megosztotta olvasóival, amelyben a számítógépek uralkodnak az emberek felett, és még gondolataikat is kitalálják.
Az író a londoni King’s College-ben szerzett matematikusi és fizikusi diplomát. A második világháború idején a brit királyi légierõnél szolgált, és részt vett egy radarrendszer kidolgozásában. Késõbb a mûholdak létrehozásával kapcsolatos kutatásokban vett részt. 1969 júliusában õ kommentálta az amerikai nézõknek a kor legnépszerûbb televíziós személyiségével, Walter Cronkite-tal közösen az Apollo 11 ûrhajósainak Holdra szállását.
Bár egy maláriából visszamaradt fertõzés az utolsó 30 évében tolókocsiba kényszerítette, utolsó percéig dolgozott. Még idén megjelenik utolsó mûve, A végsõ teoréma, amelyet Frederik Pohllal közösen írt. Clarke mintegy 100 regényt és több száz elbeszélést, cikket írt, fõbb mûvei közül magyarul is megjelent A Mars titka, A gyermekkor vége, A város és a csillagok, a Delfinek szigete, legutóbb pedig a Stephen Baxterrel együtt jegyzett könyve, Az Idõ szeme. Az írót Colombóban helyezik örök nyugalomra.
MTI
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.