Dramatizált dokumentumfilm készül Bartók Béláról Bartók nyomában címmel Kázsmér Kálmán rendezésében.
2023. október 28., 17:152023. október 28., 17:15
A film egy török fiú és egy magyar népdalénekes lány valós szerelmi történetének bemutatásával
Bartók két nappal A kékszakállú herceg vára budapesti felújítása után indult Törökországba. Mint írták, Rásonyi László ankarai egyetemi tanár kezdeményezésére a Halkevi (Népház) hármas céllal hívta meg: koncertezni, előadást és népdalgyűjtési ,,bemutatót” tartani.
Kázsmér Kálmán filmalkotásában két szálon futnak az események: dokumentarista tényfeltárás Sipos János zenei szakértő, turkológus vezetésével látható, a szerelmi szál pedig egyben zenei utazás – áll az alkotók által az MTI-hez eljuttatott közleményben, amely kitér arra is, hogy a dramatizált dokumentumfilm szereplői Török Tilla magyar népdalénekes és török párja, Erdincs.
a film archaizált játékjeleneteiben a világhírű zeneszerzőt Porogi Ádám, a Radnóti Színház színművésze formálja meg. A dokumentumfilm Fazekas István Jókai-díjas drámaíró forgatókönyve alapján készül.
A dokumentumfilm gyártását a Nemzeti Filmintézet támogatta, a film gyártója a Wolframe Kft., producere Farkas Csaba, dramaturgja Major Eszter Anna. A dramatizált dokumentumfilm forgatása a nyár végén kezdődött, és jövő szeptemberben lesz látható.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
szóljon hozzá!