Csiszár Aladár prímás (középen) és bandája
Fotó: Hagyományok Háza
A Magos zenekar lemezbemutató koncertjével, táncházzal, kurzusokkal és egyéb programokkal emlékezik Csiszár Aladár magyarpéterlaki prímásra a Fonó a Prímások nyomán sorozat első, szombati kiadásával.
2022. október 24., 18:182022. október 24., 18:18
A Prímások nyomán elnevezésű program olyan zenészegyéniségeknek állít emléket, akiknek zenei hagyatéka, játékmódja fontos táptalaja immár több generáció revival zenészeinek, zenekarainak.
A sorozat első alkalma a nemrégiben elhunyt magyarpéterlaki prímást, Csiszár Aladárt mutatja be. A néprajzi előadással, pódiumbeszélgetéssel gazdagított egész napos programban helyet kap a Magos zenekar legújabb, Ahol az ökör is bort iszik – Magyarpéterlaki népzene című lemezének bemutató koncertje is, amelyet táncházi mulatság követ – tájékoztatott a Fonó hétfőn.
Mint közleményük felidézi,
Az első róla készült felvétel a Gyimesben született 1965-ben, később a magyarországi táncházak, táborok rendszeresen meghívott adatközlő zenésze lett, 1999-től a jobbágytelki Marosszéki Népzene és Néptánctábor hegedűtanára.
Mind a fiatalabb népi hegedűsök, mind a szakmailag már elismert népzenészek mesterüknek és példaképüknek tekintették; olyan muzsikusegyéniség volt, akit nemcsak falujában ismertek el, de európai és amerikai turnéi után az egész világon. Több műsoros lemezen hallható játéka. Az Ökrös együttessel 2001-ben Észak-Amerikába is eljutott, ahol a helyi magyar közösségeket is elkápráztatta játékával. A Népművészet Mestere díjat 2014-ben kapta meg – emlékezik Csiszár Aladárra a közlemény.
A Magos tagjai a személyes élmények, valamint a gazdag zenei gyűjtések segítségével igyekeznek minél hitelesebb képet adni a helyi magyar, román és cigány népzene páratlanságáról – közölte a Fonó.
Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.
Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.
A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.
Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.
Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.
Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.
Az eddigi hagyományos kora őszi időpont helyett idén június elején szervezték meg Kolozsváron a Jazz in the Park fesztivált. A családias jellegű háromnapos rendezvény ez alkalommal is az autentikus jazz-zene sokszínűségéről szólt.
Helyesírási szabályokról és irodalmi szövegekről, ugyanakkor az élet játékszabályairól, mélységeiről és magasságairól is tanult az anyanyelvi versenyeken Rus Lilla, aki nemrég kimagasló eredményei elismeréseként Tüzes Bálint-díjat kapott.
A Déryné Program Határtalan alprogramja azért született, hogy minden magyar embernek egyenlő esélyt tudjunk biztosítani az anyanyelvi színházi élményekhez – jelentette ki Novák Irén helyettes államtitkár Szatmárnémetiben.
A történelmi Máramaros egyik legjelentősebb magyar közösségi eseményévé vált a július 11–13. között immár harmadik alkalommal rendezendő Máramarosszigeti Magyar Napok.
szóljon hozzá!