Cipőgyárból állóhajóra

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Budapesten lépett fel a kolozsvári Yesterdays. Amikor az előre egyeztetett találkozóra sietünk a Yesterdays zenekarral, mintha időben visszatérnénk néhány évet – ugyanis az együttes a kolozsvári, egykori Clujana cipőgyár irodaépületében kialakított szűk stúdióban próbál. A hét éve alakult zenekar nyolc tagja közül most csak hét van jelen, ami nem is annyira meglepő, hiszen Bogáti-Bokor Ákos zenekarvezető tudtunkra adja: a tagok öt különböző városban élnek, Budapesttől Sepsiszentgyörgyig.

2007. február 27., 00:002007. február 27., 00:00

„Havonta csak egyszer tudunktalálkozni, illetve próbálni, de a zenészekszakmai igényessége lehetővé teszi, hogy mindiga maximumot nyújtsuk” – magyarázta a zenekarvezető.
A Yesterdays vasárnap este abudapesti A38-as állóhajón lépett fel aMiniProg Fesztiválon, ahol a két meghívottvendégzenekar, a holland Flamborough Head és a legendásYes együttes gitárosa, Peter Banks, Harmony inDiversityje előtt zenéltek. A kolozsvári együttesneknem ez az első külföldi fellépése, abudapesti lemezbemutató előtt még Hollandiábanis koncerteztek, a Flamborough Head meghívására.
Nagyjából a jelenlegifelállásban készült el tavaly aHoldfénykert című első Yesterdays-nagylemez, habárelőtte már jelentek meg koncerten és stúdióbanrögzített számokat tartalmazó felvételek.„A tíz számot felsorakoztató Holdfénykertetszerelmi bánat ihlette, de azért ennél többrőlvan szó” – mondta Bogáti, aki szerint a lemeznemcsak a progresszív rock hívei körébentalált kedvező fogadtatásra. A Yesterdays számaiamolyan csapatmunkában születnek, a gitárosBogáti-Bokor Ákos és a billentyűs Enyedi Zsolt„szállítja” az alaptémákat,amelyekhez aztán az egész zenekar hozzáadja amaga részét. A jelenlegi felállásbanKozma Kis Emese fuvolán, Kósa Dávidütőhangszereken, Fülöp Tímea zongorán,Oláh József dobon, Vitályos Lehel basszusgitáronjátszik, Jánosi Kinga pedig énekel. A korábbiévekben a csapat fellépett a tusnádfürdőiés a szejkefürdői diáktáborban, továbbákoncertezett a marosvásárhelyi Félszigeten is.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 07., szerda

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában

A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában
2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en
2025. április 29., kedd

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán

Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán
2025. április 28., hétfő

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken

A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken