„Másik nézőpontból” szervezik az idei, 15. TESZT-et, 11 országból érkeznek társulatok a temesvári színházi fesztiválra

A finnországi Livsmedlet Színház Invisible Lands című előadását is láthatja a TESZT fesztivál közönsége •  Fotó: Invisible Lands /Livsmedlet Színház Finnország

A finnországi Livsmedlet Színház Invisible Lands című előadását is láthatja a TESZT fesztivál közönsége

Fotó: Invisible Lands /Livsmedlet Színház Finnország

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház 2024. május 19-26. között tizenötödik alkalommal rendezi meg a TESZT Temesvári Euroregionális Színházi Találkozót.

Krónika

2024. március 28., 10:572024. március 28., 10:57

A program a teszt.ro honlapon érhető el, április 1-től pedig kedvezményes áron, 300 lejért lehet tíz előadás megtekintésére szóló bérletet váltani – közölték a szervezők. A 15. TESZT válogatása a „Másik nézőpont” témát követi, reflektorfénybe állítva olyan témaköröket, amelyekkel keveset foglalkozunk, vagy amelyek az egyre inkább polarizálódó világban ellentétben állnak saját meggyőződésünkkel – olvasható a társulat közleményében. A kiválasztott produkciók lehetőséget kínálnak az emberi motivációk dinamikájának mélyebb megértésére.

Temesvár több nemzetiség kultúrájának kereszteződésében áll, ezért másfél évtizeddel ezelőtt a TESZT – a legújabb színházi irányzatok bemutatásán kívül – a multikulturalizmus népszerűsítését tűzte ki célul,

ezek mellett sikerült lehetőséget teremteni a színházi emberek és a közönség találkozására. Az idei fesztiválprogram a koncertek mellett alkotókkal való beszélgetésekkel, színészeknek szóló ingyenes workshopokkal és teatrológusoknak szóló műhelymunkákkal egészül ki.

A program 24 produkciót vonultat fel Magyarországról, Szerbiából, Horvátországból, Szlovéniából, Görögországból, Bulgáriából, Olaszországból, Franciaországból, Németországból, az Egyesült Királyságból és Finnországból,

amelyek közül kettő (a Penthesilea és a Share the Love) szabadtéri előadás, és ingyenesen megtekinthető. Az EXT@TESZT szekció három helyi független társulatot (Arte-Factum, Unfold Motion, Basca Színház) mutat be nemzetközi kontextusban. A fesztivál a szervező színház saját produkcióival kezdődik és zárul, az 1978 és a Periklész nemzetközileg elismert színházi alkotók, Tomi Janežič és Philip Parr rendezései. A fesztivál előadásaiban közös az aktuális trendekhez igazodó esztétika, illetve a konvencionális színházi helyszínek és keretek átlépése, ezért apellál a TESZT olyan színházi alkotókra, mint Urbán András, Selma Spahić, Mario Banushi, Stefano Té, Nagy József vagy Horváth Csaba. Az európai színpadokon már ismert előadások közül a TESZT – Romániában elsőként – elhozza a fiatal Mario Banushi által rendezett Taverna Miresia - Mario, Bella, Anastasia című produkciót, amely egy felkavaró érzékenységű vizuális költemény családról és halálról.

Bérletek április 1. és május 1. között 300 lejért válthatók, az előfizetés a 10 szabadon választott előadásra szóló jegy mellett egy TESZT15 feliratú pólót vagy vászonszatyrot is tartalmaz.

Május 1-től a 10 belépőt tartalmazó bérlet 400 lejért, az 5 jegyet tartalmazó 200 lejért váltható ki, az előadásokra szóló jegyek pedig előadásonként 50 lejért, a koncertekre 30 lejért vásárolhatók meg akár online is. A szervezők valamennyi produkcióhoz – az előadás nyelvétől függően – román, magyar és angol nyelvű fordítást biztosítanak. A fesztivál ideje alatt minden este moderált beszélgetésre is sor kerül, ahol a közönség párbeszédet folytathat az alkotókkal, művészekkel.

A bérletek kizárólag a Csiky Gergely Állami Magyar Színház jegypénztárában (Alba Iulia utca 2. szám) vásárolhatók meg. További információk a jegyirodában vagy a 0356-450.606-os telefonszámon igényelhetők.

korábban írtuk

A pillanat művészete újra meg újra megfogalmazza önmagát – Balázs Attila színész-igazgató a színházi világnapról
A pillanat művészete újra meg újra megfogalmazza önmagát – Balázs Attila színész-igazgató a színházi világnapról

„Vannak, akik attól tartanak, hogy az újabb és újabb technikák, műfajok háttérbe szoríthatják a színházat. Én nem félek ettől. Abban hiszek, hogy a pillanat művészete, annak élő jelenléte halhatatlan” – fogalmazott a Krónika megkeresésére Balázs Attila.

korábban írtuk

Brit alkotók állítják színpadra Shakespeare Periklészét a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban
Brit alkotók állítják színpadra Shakespeare Periklészét a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház William Shakespeare Periklész című művének bemutatójára készül, az előadást, amelynek premierjét március 8-án tartják, brit alkotók állítják színpadra – közölte a társulat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten