„Fura az a vers, amit nem lehet elénekelni” – Szálinger Balázs költő és Szűcs Krisztián zenész a vers és zene kapcsolatáról

– Immár ötéves Szűcsinger nevű duójuk, amely a kortárs költészettel ötvözi a zenét. Kolozsvári irodalmi estjükön hallhattunk erdélyi vonatkozású dalokat is. Milyen az Erdéllyel, az itteni irodalmi élettel való viszonyuk?

– Szálinger Balázs: Hogy is mondjam… szívélyes. Közeli. Az első két könyvem Erdélyben jelent meg, éltem kétszer egy évet Váradon és Kolozsváron.
– Szűcs Krisztián: Több mint húsz éve járok Erdélybe, és mindig jó ide jönni. Játszottunk már a Heaven Street Sevennel, a Budapest Bárral, a Neóval, de voltunk itt a Yonderboijal is, most pedig a Szűcsingerrel újra, úgyhogy félig-meddig hazajövünk. Balázska meg itt lakott egy-két évig. Például van egy Bodzaforduló című dalunk. Ezen a falunéven már nem tudom hány éve megakadt a szemem, és terveztük, hogy valamilyen formában megénekeljük. Meg van A betyárok temetője című dal, ami Szamosújvárhoz kapcsolódik (a Kolozs megyei településen nyugszik Rózsa Sándor, a híres betyár – szerk. megj.), és Balázsnak sok versében fellelhetők erdélyi vonatkozások.

– Mindketten sok időt töltöttek Erdélyben, több ízben léptek fel itt. Hogyan látják, milyen az erdélyi közönség?

– Sz. B.: E turné alkalmával Kolozsváron és Váradon, a korábbin Szamosújváron, Kolozsváron és Udvarhelyen léptünk fel. Mindegyik helyszínen más szövetű a közönség, Kolozsváron sok barátunk jött el, rajtuk kívül egyetemisták. Szamosújváron más, mert ott a szórványkollégiumba járó fiatalok hallgattak bennünket. Udvarhelyen a G. kávézóban voltunk, ott megint teljesen sajátos a közönség: egyetemisták, helyi fiatalok, értelmiségiek. De ugyanez a változatosság Magyarországon is megvan, hogy egyik helyen egyetemisták jönnek el a fellépésünkre, másik helyen meg nénik.

– Sz. K.: Az a legjobb, amikor ők vannak.
– Sz. B.: Igen, ők különösen szeretik Krisztiánt.
– Sz. K.: Akadnak vicces helyzetek, mikor vegyes a közönség: fiatalok, egyetemisták és idősebbek is be szoktak ülni a művházba.
– Sz. B.: Más-más dolgok tetszenek a harmadik sorban ülőknek, más a negyedik sornak. A fellépéseken világslágereket is elő szoktunk adni, például a U Can’t Touch Thist nem ismerik 60 fölöttiek, fogalmuk nincs róla, de közben sok huszonéves is lemaradt róla. Ezt a dalt leginkább a mi nemzedékünk ismeri vagy érti úgy, ahogy mi.

– Fellépéseiken megzenésített és nem megzenésített versek egyaránt elhangzanak, a kettő szervesen illeszkedik egymáshoz. Hogyan látják a költészet és zenélés viszonyát?

– Sz. K.: Érdekes műnemközi dolog a fellépéseinken, hogy Balázs, aki költő, énekel.
– Sz. B.: Dehogy énekelek.
– Sz. K.: Nagyon régi dilemma, hogy milyen a vers és a dalszöveg viszonya, fel tud-e oldódni egyik a másikban olyan megközelítésben, mint a miénk. Lehet, hogy meg fognak ölni, ha ezt mondom, de szerintem az olyan vers, amit nem lehet elénekelni, fura.
– Sz. B.: Igen, én most épp ilyeneket írok. Szóval mindig is a levegőben volt, hogy vers plusz zene, mégis csak ugyanaz a tő. A versmegzenésítés talán legnagyobb neve a Kaláka. Ugyanakkor szokás egy-egy popzenei előadó szövegeire azt mondani, hogy szinte költészet. Ezt a diskurzust sok panel meg közhely alkotja, az „igényes dalszövegnek” is van egy kódja, meg a versmegzenésítésnek is van egy közismert alapattitűdje. Ami a mi fellépéseinken elhangzik, remélem, egy harmadik dolog, és nem a Kalákával „feleselünk”. Amúgy divat ez most, sokan készítenek zenés irodalmi műsort. Tíz évvel ezelőtt nem volt így.
– Sz. K.: Amikor elkezdtük ezt a műfajt, mi is hallottunk egy csomó vers­megzenésítést, ami nagyon tetszett.

A legtöbb versmegzenésítésről, amit hallottam, csukott szemmel megmondom, ha egy lihegés, amikor a zene megy a vers után, hogy valahogy el lehessen énekelni. A jó megzenésítés esetében a versek egyfajta popkulturális térbe kerülnek, a zene terébe, és a zene nem lesz szolgája a versnek, a vers se a zenének, hanem egyszerűen mintha együtt születnének meg. Nyilván ennek a megszületéséhez kell a zeneszerzői tehetség.

– Hogy érzik, a kortárs költészetben mennyire van jelen a zeneiség?

– Sz. B.: Vannak formában és nem formában író költők. A legfiatalabbak túlnyomó része az utóbbihoz tartozik. De náluk is van zeneiség, szerintem anélkül nem is lehet verset írni.

– Szűcs Krisztián számára mi volt jobb, frontemberként egy bandában vagy inkább egy ilyen formációban zenélni?

– Sz. K.: Elég sokféle zenekarban játszottam és játszom, mindegyik teljesen más. A Szűcsingerben valahogy mind a ketten frontemberek vagyunk, de a zenélés mindig olyan, ha frontember is vagy, kiszolgálod a zenét meg a zenekart, és az is kiszolgál téged. Soha nem éreztem, hogy lenne fölérendeltség, illetve akkor jó, ha ez egyáltalán nem is kérdés. Imádom, amikor a Rájátszásban csak gitározok, ami egyfajta háttérfeladat. Nagyon fontos a zenében, hogy mindennek megvan a helye: van a vicc, hogy a basszusgitáros olyan, mint a levegő, akkor veszed észre, mikor nincs.

– Sz. B.: Én zenehallgató ember vagyok, Krisztián meg versolvasó. A szakmánknak még a fő szimbóluma, a lant is közös. Mindketten érezzük, hogy ő ért a vershez, én meg kb. tudom, mi a jó zene. Krisztián mint dalszerző például megérzi, hogy egy versben hol borul meg egy versszak. Én is érzem néha a zenében, hogy ide kellene még valami. Úgyhogy a sajátunkon kívül ismerjük a másikunk világát is. Természetesen érnek hatások, és vannak nagy ikonjaink, az a szerencse, hogy ezek többnyire közösek.

– Sz. K.: Én nagyon szerettem mindig Cseh Tamást, alapélményem volt. Ez biztosan befolyásolta a Szűcsingert, de rengeteg zenekar van, ami még hatott ránk.

– Kicsit könnyítsek a dolgon, magyar zenészek közül kik?

– Sz. K.: Mindig imádtam a KFT zenekart, abszurd hangvételük egyszerre nagyon vicces és nagyon súlyos is tud lenni. Gyerekkoromban imádtam az Illést, az LGT-t.
– Sz. B.: Én a 90-es évek közepe-vége fele szocializálódtam, amikor a brit gitárpop mintái megjelentek a magyar könnyűzenében, a HS7, a Quimby. Elég későn szerettem meg a Kispált. Minden korábbi zenét később pótoltam.
– Sz. K.: Mikor annak idején megalakult a HS7, közvetlen példaképünk az Andersen meg a Sexepil zenekar volt pár évig. Annyira nem voltak ismertek, de nekünk élmény volt, hogy az Andersen zenekar klipjeit lejátsszák az MTV-ben, ami ma már nem tűnik nagy dolognak, de akkor óriási volt. Az MTV olyan volt, mint ma az internet.

– Mik a terveik a Szűcsingerrel?

– Sz. K.: Készül a Mátyás, a király című bábszínházi popopera, a Mátyás király mondái köré épülő zenés mű.

– Szűcs Krisztiánnak lesz szólólemeze?

– Sz. K.: Már vannak dalok, alakul hozzá a kis zenekar és remélem, ősszel valamivel elő tudok rukkolni. A neve, ezt még senkinek nem mondtam, hogy Szűcs Krisztián EV, vagyis egyéni vállalkozó, de ez még nem biztos.

– Sz. B.: A 14-15 című Szűcsinger-dalból (a dalban egy boroscímkén olvasható szöveg hangzik el – szerk. megj.) most készítünk egy japán verziót, Keleten imádni fogják.

Fodor Előd